Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Baradei maradt a NAÜ élén

Újabb négy évre megerősítette főigazgatói tisztségében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ez évi közgyűlése Mohamed el-Baradeit hétfőn, miután az Egyesült Államok előzőleg feladta ellenkezését vele szemben.


Dátum: 2005-09-26 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:33.771565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezet 139 tagállama egyhangúlag, közfelkiáltással fogadta el az egyiptomi diplomata harmadik megbízatását az ügynökség élén. A közgyűlés péntekig ülésezik, s ezalatt az arab államok kérésre megvitatja "az izraeli nukleáris kapacitások és az általuk képviselt veszély" kérdését, valamint az iráni atomdossziét is. A NAÜ közgyűlésének általában az a feladata az, hogy meghatározza az ENSZ e szakosított szervezetének fő irányvonalát, és jóváhagyja a kormányzótanács döntéseit.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek