Nem foglalt még állást az Eurostat az autópálya-építés deficithatásáról
Nem foglalt állást az Európai Unió statisztikai hivatala hétfőn az idei magyar államháztartási deficittel kapcsolatos kérdésekről, így az autópálya-építés költségeinek elszámolásáról sem, de az Európai Bizottság hivatalos véleménye várhatóan a következő hetekben ismeretessé válik - jelezte hétfőn a testület illetékes szóvivője Brüsszelben. A brüsszeli bizottság már két ízben figyelmeztette Budapestet, hogy eltér azoktól az előirányzatoktól, amelyet a saját maga kidolgozta programban rögzített.
Dátum: 2005-09-26 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43953
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:35.413733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Eurostat hétfőn hozta nyilvánosságra őszi becslését a tagországok tavalyi államháztartási hiányáról, a táblázatokban azonban nincs utalás sem az idei hiányra, sem a közös magán- és állami programok révén megvalósított beruházások könyvelési módjára.
Amelia Torres, Joaquín Almunia pénzügyi EU-biztos szóvivője a bizottság szokásos napi tájékoztatóján magyar újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, a most kiadott statisztika kizárólag az elmúlt évekre vonatkozik, nincs kapcsolatban az idei tervekkel. Megerősítette ugyanakkor, hogy a bizottság kitart azon véleménye mellett, amelyet Almunia szeptember közepi budapesti látogatásán hangoztatott, és ennek megfelelően módosítja a magyar hiányról nyáron kiadott jelentését még annak a tagországok általi megvitatása, várhatóan október második harmada előtt.
Szeptember 16-i budapesti látogatásán Almunia azt mondta, hogy
az autópálya-építés költségei az unió véleménye szerint részei a közkiadásoknak,
így az eredményszemléletű államháztartási hiány Magyarország tekintetében 2005-ben az eredeti célhoz képest növekedni fog. Veres János pénzügyminiszter akkor jelezte: a kérdésben az Eurostat részéről még nincs végleges álláspont, de ha az megszületik, Magyarország alkalmazkodik az Európai Unió statisztikai hivatalának előírásaihoz, követelményeihez.
Torres most azt közölte, hogy tudomása szerint Magyarországról az Eurostatot nem keresték meg véleménynyilvánításra az ügyben, de a most kiadott jelentés semmiképpen sincs összefüggésben e témával. A statisztikai hivatal legkorábban jövő tavasszal ad ki olyan adatsort, amely már az idei hiányra vonatkozó becslést tartalmaz.
Az EU-tagországok pénzügyminiszterei a tervek szerint legközelebb október 11-én foglalkoznak a magyar deficit ügyével. A brüsszeli bizottság várhatóan erre a találkozóra módosítja nyáron kiadott elemzését. Magyarországra, amely nem tagja az euróövezetnek, kötelezően még nem vonatkoznak a közös pénzügyi zóna stabilitási kritériumai, viszont olyan, úgynevezett konvergencia-programot kell követnie, amely időben elvezeti e kritériumok teljesítéséhez. A brüsszeli bizottság már két ízben figyelmeztette Budapestet, hogy eltér azoktól az előirányzatoktól, amelyet a saját maga kidolgozta programban rögzített.
MTI - fideszfrakcio.hu