Az IRA beszolgáltatta fegyvereit
Teljes fegyverzetét leszerelte az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) - közölte hétfőn Belfastban az északír félkatonai szervezetek leszerelésének ellenőrzésére alakult nemzetközi csoport vezetője.
Dátum: 2005-09-26 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:36.072834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
John de Chastelain nyugalmazott kanadai tábornok sajtóértekezletén közölte: az erről szóló jelentést már átadta a brit és az ír kormánynak. A leszereléssel hivatalosan véget ért a legnagyobb britellenes északír katolikus milícia több mint 30 éve kezdődött fegyveres harca.
MTI - fideszfrakcio.hu