Alkalmas-e a Gyurcsány-kormány a közvagyon megőrzésére?
Balla György fideszes képviselő az államnak 193 milliárd forintos kárt okozó MOL-privatizáció felelőseit kereste a pénzügyi államtitkárhoz intézett interpellációjában hétfőn.
Dátum: 2005-09-26 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:37.864000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Államtitkár Úr!
Ha valaki figyelemmel kíséri Gyurcsány Ferenc közszerepléseit, akkor világossá válik számára, hogy szavakban, kioktatásban, dumában nincs hiány. Ígéretekben sem, amelyben azt ígérik, hogy nem ígérnek felelőtlenül semmit a jövőben, mint ahogy azt tették a gáz és a gyógyszerárakkal kapcsolatban a múltban.
A múltbéli ígéretek elszálltak, aztán jönnek a tettek: gáz- és gyógyszeráremelés, 36 adóemelés, hat új adó bevezetése. Miközben Ön szerint kirobbanóan sikeres a gazdaság.
Egyre több ember gondolkodik el azon, hogy ha valóban nagyon jól megy a gazdaság, akkor alkalmas-e az ország irányítására az, aki nem tud ebből munkahelyeket teremteni?
Ha valóban olyan nagy a jólét, és minket irigyel Németország is, akkor miért kótyavetyéli el a közvagyon maradékát is. És ha már el is ad, akkor miért teszi úgy, hogy 100 milliárdokat bukik rajta az ország.
Vegyük például a hírhedt MOL-privatizációt. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány nagy sietve, zárt körben 6500 forinton több mint 11 millió MOL részvényt herdált el. Ha a Fidesz nem hívta volna fel rá a figyelmet, akkor még ennél is rosszabb áron, 5500-on adták volna el. Viszont, ha most adnák el, akkor 193 milliárd forinttal többet kapnának értük.
Ez azt jelenti, hagy minden nyugdíjasnak plusz 55 ezer forintot adhatott volna, bőven futotta volna a nővéreknek beígért hűségjutalomra, ki lehetne fizetni valamennyi kórház adósságát, és akkor nem kellene a betegeket arra kényszeríteni, hegy hideg vízben mosakodjanak.
Ebből a pénzből 26 évig lehetne ingyen tankönyvet adni a rászorul6knak és az országban valamennyi gyermek saját falusi iskolájában tanulhatna.
Kérdéseim a következők;
1. Alkalmasnak tartja-e a kormányt arra, hogy felelősen gazdálkodjon a közvagyonnal akkor, amikor sorra úton alul adja el az emberek közös vagyonát? Ki a személyi felelőse a 193 milliárdos kárnak?
2. Mikor vallja be végre, hogy mindezt kizárólag azért teszi, mert - mint ahogy Gyurcsány Ferenc fogalmazott — "mint egy falat kenyér" ügy kell a pénz a költségvetési lyukak betömésére?
3. Mikor kezd el végre reklámozás és nagyot mondás helyett becsületesen kormányozni? Kérem őszinte válaszát!
***
Molnár Albert a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára szerint a Gyurcsány-kormány alkalmas a nemzeti vagyon megőrzésére és még gyarapítani is képes.
Szerinte Balla György nem megfelelő módon beszélt a Gyurcsány-kormány sikereiről. A MOL-részvényeinek eladásával kapcsolatos felvetésre úgy reagált, hogy olyan történeti és világgazdasági események következtek be, amiket nem lehetett előre látni.
Balla György viszontválaszában arra emlékeztetett, hogy a kormány által megígért négyszázezer új munkahely helyett ugyanennyi munkanélküli van ma Magyarországon.
Szerinte arról kéne beszélni, hogy a 6500 forintért eladott MOL-részvények ma 23 ezer forintot érnek. Ez a hozzá nem értés legmagasabb foka - tette hozzá Balla György.
fideszfrakcio.hu