Ígéret van, de hol a pénz?
Bizonyára nem mondok Önnek újat azzal, hogy sokan várnak agrár-környezetgazdálkodási támogatásra. Gondolom, egyetért velem abban, hogy mindannyian csalódottak - kezdte interpellációját Lengyel Zoltán.
Dátum: 2005-09-26 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:38.780621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Már a tavalyi évben is uniós tagok voltunk, de azóta sem részesültek a termelőink a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv keretein belül adható támogatásokban. Igaz, 2004-ben csak novemberben írták ki a pályázatot, mert az Európai Unióval csak ekkorra fogadtatták el a tervezetet. Ennek ellenére a gazdák időt, pénzt nem kímélve 32.804 pályázatot adtak be. Önök akkor azt vállalták, hogy hatvan napon belül sor kerül a bírálatra. Önöknek ezt a határidőt sem sikerült betartani. A pályázatok elbírálása 2005. július 31-ig történt meg. Ez nem hatvan nap, ez több mint hét hónap, több mint fél év.
Ezek után bejelentették, hogy a kifizetések augusztus végéig megtörténnek, nos ezt sem sikerült tartania a kormánynak. Talán erre is újabb hét hónapot kell várnunk? Bár ez lehet hogy üdvözítő, mivel így a kormány politikájában fellelhető legalább egy népi elem. Mert úgy tűnik a kormány a magyar népmesékhez hasonlóan a 7-es szám misztikáját próbálja használni a mezőgazdaságban, mint a hét lépéssel is, melyet sietve, hétmérföldes csizmájában jelentett be Gyurcsány Ferenc - jelezném azóta sem történt érdemi intézkedés.
Szeretném felhívni a miniszter úr figyelmét, hogy ez a szám egy kormány esetében közel sem a népmesék vidám végét juttatja eszünkbe, hanem inkább a kormány alkalmatlanságára hívja fel az emberek figyelmét.
A valóságban nem várhatunk a szerencsére, ami majd megoldja a problémát, önmaguktól a támogatások nem lesznek kifizetve, úgy ahogy a mezőgazdaság helyzete sem javul magától.
Valós intézkedések kellenek miniszter úr. A szándékot mát látjuk, de nem látjuk ezek megvalósítását. A kormány képtelen betartani az ígéreteit, ez pedig azt jelenti, hogy a kormány alkalmatlan feladata ellátására. Tehát az ígéretet megkaptuk, de a gazdáknak a fennmaradáshoz a pénzre van szükségük. Tehát hol a pénz miniszter Úr - tette fel a kérdést Lengyel Zoltán interpellációja végén.
Gráf József miniszter szerint július 31-ig elbírálták a pályázatokat, ez tehát megtörtént. A hat hónapos késésből 1 hetes lett, tette hozzá.
Ezzel szemben Lengyel Zoltán leszögezte: Augusztus végére ígérték, hogy agrár-környezetgazdálkodásra 44 milliárd forintot kifizetnek, de ez a pénz még mindig nincs a gazdáknál.
fideszfrakcio.hu