Rontják a statisztikát
A Kopint-Datorg Rt., a Pénzügykutató Rt. és a GKI Gazdaságkutató Rt. is rontja az államháztartás hiányára vonatkozó előrejelzéseit, miután az Eurostat megjelentette az autópálya-építésekre még ki sem térő jelentését Magyarországról.
Dátum: 2005-09-26 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:39.103372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kopint-Datorg Rt. legújabb konjunktúra jelentése most készül, amelyben várhatóan 4,5 százalékról 5 százalékra emeljük az államháztartás - magán-nyugdíjpénztári befizetésekkel korrigált - ESA'95 elszámolás szerinti 2005. évi GDP arányos hiányát - mondta Palócz Éva. A Kopint-Datorg Rt. tudományos vezérigazgató-helyettese hozzátette: az autópálya építéssel kapcsolatos elszámolások kérdése továbbra is nyitott, a mostani korrekciónál a közalkalmazottak 13. havi fizetésének 2006. januári folyósítását 2005-re vették figyelembe.
"A költségvetési problémák alapvető oka, hogy a valódi kiadáscsökkentési program halasztódik, márpedig enélkül nehéz megvalósítani a kiigazítást" - állítja Palócz Éva.
Az Eurostat mostani jelentésében nem tér ki az autópálya-építéssel kapcsolatos költségvetési elszámolások elfogadhatóságára - ami azt is jelentheti, hogy tovább vizsgálja a kérdést, amivel időt nyerhet a kormányzat - fogalmazott Petschnig Mária Zita. A Pénzügykutató Rt. főmunkatársa szerint a közalkalmazottak 13. havi fizetésének 2006 januári kifizetését már nem kell 2005-höz könyvelni, mert az már törvényileg szabályozott formában történik. Így a 2005. évi - magán-nyugdíjpénztári befizetésekkel korrigált - eredményszemléletű GDP arányos államháztartási hiány akár 4,1 százalék is lehet, de a legvalószínűbb az 5 százalék körüli érték - tette hozzá a kutató.
"Az Eurostat most kiadott jelentésének két figyelemreméltó eleme, az államháztartási deficit trendjének alakulása, hiszen a 2002. évi 8,5 százalék és a 2003. évi 6,5 százalék után a 2004. évi módosított hiány is csak 5,4 százalék, és a közadósság GDP arányos 57,4 százalékos mértéke" - jelezte Petschnig Mária Zita.
A GKI Gazdaságkutató Rt. 2005-re ugyancsak 5 százalékos államháztartási hiányt prognosztizált a napokban kiadott legújabb jelentésében, amelyben már figyelembe vette, hogy az ESA deficit számításnál az autópálya eladásból származó összegeket nem lehet beszámítani.
A kutatóintézet eredetileg 4 százalékos GDP arányos államháztartási hiányt prognosztizált ez évre, előrejelzését azt követően módosította, hogy napvilágra került az Eurostat álláspontja az autópálya építés kiadásainak költségvetési számításával kapcsolatban.
MTI - fideszfrakcio.hu