Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új koncepcióval a Modern Gyűjtemény

Ősz végétől új helyen, eddig raktárban őrzött festményekkel kiegészítve, új koncepció szerint átrendezve látható a Szépművészeti Múzeum Modern Gyűjteménye - tájékoztatott az intézmény.


Dátum: 2005-09-26 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:40.589753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az épületen belül új helyszínre költözik a gyűjtemény egy része. A Régi Képtár anyagának folytatásaként, illetve lezárásaként három nagy teremben és hét, úgynevezett kabinetben kap majd helyet a 19. század festészetének az a vonulata, amely a művészet tradicionális fejlődéstörténetéhez illeszkedik - olvasható a közleményben. A francia impresszionizmussal záródó, többek között Monet, Courbet, Manet, Cézanne, Pissarro alkotásait bemutató kiállítás várhatóan novemberben tárul a közönség elé.

Önálló egységként már szeptember 27-től látható a "Művészet a századfordulón" című összeállítás, amely a 19. század végének és a 20. század elejének új művészeti törekvéseit reprezentálja. Az új tér lehetőséget ad eddig raktárban őrzött kiváló alkotások bemutatására is, mint az olasz Medardo Rosso vagy a finn Pekka Halonen és Yryö Liipola művei, valamint Rippl-Rónai József Petrovics Eleket és Meller Simont ábrázoló, nemrég letétbe átvett kettős arcképe. Az utolsó terem időről-időre megújuló összeállításban a kor grafikai anyagából nyújt válogatást, az első alkalommal Henri de Toulouse-Lautrec és Alphonse Mucha plakátjaiból, kiegészítve Walter Crane mozaiktervével.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek