Miért hallgat Gyurcsány Ferenc?
Múlt héten a magyar sajtóban Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel kapcsolatban az adócsalás gyanúja merült fel. A vád súlyos, a miniszterelnök azonban a mai napig hallgat - hívta fel a figyelmet hétfőn a parlamentben Szijjártó Péter.
Dátum: 2005-09-26 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:41.200585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter arra kérte a Gyurcsány helyett válaszadásra kijelölt Veres János pénzügyminisztert, hogy tisztázzák a gyanú valóságtartalmát. A Gyurcsány Ferenc lakhelyéül szolgáló villán kívül más ingatlant is adott-e bérbe vagy hasznosított a miniszterelnök és Dobrev Klára által közösen alapított kft? - kérdezte Szijjártó Péter. Mint mondta, kérdés az is, hogy Dobrev Klára lakásában valóban voltak-e bérlők. Amennyiben a válasz nem, akkor színlelt szerződések születtek, melyeknek komoly adójogi következményei vannak - mondta Szijjártó Péter.
Veres János válaszában kijelentette, hogy információi szerint az említett kft. perelni fog a hamis állítások miatt, és hozzátette, hogy egy 2000-ben történt adóhatósági vizsgálat a cégnél mindent rendben talált.
Viszontválaszában Szijjártó Péter felhívta a miniszter figyelmét, hogy nem a cégnek kellene perelnie, hanem Gyurcsány Ferencnek.
fideszfrakcio.hu