Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A francia állami cég elégedett a privatizált magyar áramszolgáltatók profitjával

A jelentős magyarországi érdekeltségekkel rendelkező, állami tulajdonban lévő francia energetikai konszern, az Electricite de France (EdF) az idén legkevesebb 2,6 milliárd euró adózott eredményt vár a tavalyi 1,34 milliárdot követően - tette közzé a cég hétfőn.


Dátum: 2005-09-26 19:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:42.693779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelenlegi piaci körülményeket figyelembe véve a társaság arra számít, hogy a 2005-2008 közötti időszakban évente átlagosan kétszámjegyű lesz a konszolidált adózott eredmény növekedése, az esetleges tarifaemelést figyelembe véve. A társaságnál idén májusban azt közölték, hogy az EdF magyarországi cégei az elmúlt évben 2003-hoz hasonlóan több mint 120 milliárd forint árbevételt és az előző évi 9,4 milliárd forintot meghaladó mérleg szerinti eredményt értek el csoport szinten. A francia energetikai cég az áramszolgáltatók privatizációja, 1995 óta van jelen Magyarországon: a tulajdonos a Dél-magyarországi Áramszolgáltatóban (Démász), a Budapesti Erőmű Rt.-ben (BERt) és a szolgáltatási tevékenységet végző Prometheus Kft.-ben. Szabadpiaci villamosenergia kereskedelemmel a Démász leányvállalata, a D-Energia Kft. foglalkozik.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek