Magyar Bálint szerint nem történt igazságtalanság
Egy hónapja elkezdődött a tanév, de nem készült el az a jogszabály, amelyben a kormány az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően pótolja mulasztását, és elkészíti azokat a szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a különböző években érettségizettek azonos eséllyel nyerhessenek felvételt - vetette fel azonnali kérdésében hétfőn Pánczél Károly.
Dátum: 2005-09-26 19:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:42.982017, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, az érintettek azt kérték a kabinettől, hogy a változtatások szeptemberig készüljenek el, hogy a diákok ezt figyelembe véve készülhessenek.
Magyar Bálint, oktatási miniszter elmondta: az Ab aggodalma ellenére az idei felvételikben igazságtalanság nem történt, az idén, illetve a régebben érettségizettek aránya a felvettek között a tavalyi évhez képest nem változott.
Hozzátette: a kormányrendelet beterjesztését az késlelteti, hogy még várják az ombudsmanok állásfoglalását arról, hogy a nyelvvizsgákért járó plusz pontok számát lehet-e a következő érettségi évben csökkenteni, vagy csak egy évvel később.
MTI - fideszfrakcio.hu