Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bragyova Andrást és Kovács Pétert alkotmánybíróvá választották

Alkotmánybíróvá választotta Bragyova András alkotmányjogászt és Kovács Péter nemzetközi jogászt hétfőn az Országgyűlés. A titkos szavazáson Bragyova András személyére 355 igen és kilenc nem szavazatot, Kovács Péter személyére 359 igen és hét nem szavazatot adtak le a képviselők.


Dátum: 2005-09-26 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:43.279070, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eredmény bejelentését követően a megválasztott alkotmánybírák letették az esküt. A megbízatás kilenc évre szól és az alkotmánybírák egyszer újraválaszthatók. Utoljára hat éve, 1999 júniusában választott alkotmánybírákat az Országgyűlés. A 11 tagú testületbe az új tagot elődje megbízási idejének lejártát megelőzően három hónapon belül kell megválasztani a törvény szerint. Az Alkotmánybíróság tavaly december óta a határozatképesség határán, nyolc fővel működik. Németh János megbízatása 2003. július 31-én szűnt meg, Czúcz Ottó 2004. április 30-tól nem tagja a testületnek, Strausz János pedig 2004. december 23-án töltötte be 70. életévét. Legutóbb 1999 júniusában Bihari Mihályt, Kukorelli Istvánt és Tersztyánszkyné Vasadi Évát választotta alkotmánybíróvá a parlament.

Legközelebb november 12-én jár le alkotmánybírói mandátum, éppen Holló Andrásé, aki a testület elnöke. Miután pedig a korábbi tervekkel ellentétben Holló András újraválasztásáról hétfőn nem szavazott a Ház, rövidesen új elnököt kell választania az Alkotmánybíróságnak saját tagjai közül.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek