Százezer korona Erdélynek
Több mint száztízezer korona gyűlt össze vasárnap az erdélyi árvízkárosultak számára Búcson rendezett jótékonysági koncerten. A szervezők további egy hétig várják a felajánlásokat - írja a Hídlap.
Dátum: 2005-09-26 20:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=43981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:43.898378, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezerötszáz ember gyűlt össze vasárnap a búcsi sportpályán, hogy részt vegyen és adakozzon a jótékonyság koncerten, amelyet a Felvidéki Rockszínház és a Szövetség a Közös Célokért rendezett. A főszervező, Karkó Henriett a lapnak elmondta, hogy 113 ezer korona (körülbelül hétszázezer forint) gyűlt össze a belépőjegyekből, ám sokan jelezték feléjük, hogy szívesen adakoznának. A szervezők ezért úgy döntöttek: az eredetileg szeptember 30-án, egy székelyudvarhelyi Kormorán koncerten tervezett átadást elhalasztják és még egy hétig fogadják a felajánlásokat. Remélik, sikerül elérni az egymillió forintos összeget. A programon részt vett az egyik fővédnök Duray Miklós, míg a másik, Orbán Viktorné Lévai Anikó egyéb elfoglaltságai miatt levélben köszönte meg a szervezőknek, fellépőknek és az adakozóknak, hogy ilyen módon is támogatják az árvízsújtotta Székelyföldet.
gk (hídlap)
fideszfrakcio.hu