Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elutasították a magyar folyóiratok támogatását Romániában

Elutasította a román művelődési minisztérium a hatáskörébe tartozó magyar nyelvű folyóiratok idei pénzügyi támogatását, arra hivatkozva, hogy e sajtótermékeknek más források is rendelkezésükre állnak - olvasható a Krónika keddi számában. Az erdélyi napilap Kelemen Hunort, a román képviselőház művelődési bizottságának tagját idézte. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője felháborítónak és diszkriminatívnak nevezte a művelődési tárca eljárását.


Dátum: 2005-09-27 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:52.022157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A támogatásról egyébként a minisztérium által kinevezett civil társadalmi grémium dönt. Ez a testület hivatkozott arra, hogy a magyar nyelvű folyóiratok számára más források is rendelkezésre állnak, s a minisztérium erre alapozva utasította el az említett lapok idei költségvetésre vonatkozó igénylését.

"A román civil társadalom, amelyről azt gondoltuk, hogy részrehajlás nélkül tud viselkedni, merkantilista szempontok alapján ítélt" - jelentette ki Kelemen Hunor képviselő, a művelődési bizottság tagja. Ugyanakkor pontosított: a folyóiratok esetében nem normatív támogatásról van szó, hanem pályázat útján elnyerhető összegekről.

Nagyfokú részrehajlásra utal viszont a bizottság indoklása - fejtette ki Kelemen Hunor. Hiszen az az érvelés, miszerint a magyar folyóiratok egyéb anyagi forrásokból is meríthetnek, a román nyelvű folyóiratok többségére is érvényes - tette hozzá az RMDSZ-képviselő. Jelezte: a héten megpróbálja elérni a minisztériumban, hogy a tartalékalapból juttassanak támogatást a magyar nyelvű folyóiratoknak.

Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, Gálfalvi György, a Látó főszerkesztő-helyettese, valamint Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője a Krónikához eljuttatott nyilatkozatban nehezményezte a kulturális folyóiratok támogatásának csökkentését. "Az elmúlt években bevezetett pályázati rendszer már csak a töredékét fedezte a megjelentetési költségeknek, ráadásul a megítélt összegek folyósítása gyakran akadozott vagy késlekedett. A szerkesztőségek megértették, hogy az új körülmények között saját maguknak kell támogatókról gondoskodniuk, és ily módon - nem csekély erőfeszítések árán - sikerült is a fennmaradásukhoz szükséges feltételek biztosítása" - áll a nyilatkozatban.

A dokumentumot jegyzők között szerepel Parászka Boróka, A Hét felelős szerkesztője is, aki a kusza viszonyok szemléltetésére egy, a huszonkettes csapdájához hasonló helyzetet vázolt fel. Eszerint az Illyés Közalapítvány azért nem hagyta jóvá az általuk kért összeget, mert A Hét, úgymond, a román szaktárcától kap támogatást. Utóbbi viszont arra hivatkozva utasítja el pályázatukat, hogy a magyar folyóiratokat a (román állami forrásokat a magyarság számára elosztó) Communitas Alapítvány támogatja.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek