Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Postabank-per folytatódik

A Bankfelügyelet volt elnökének meghallgatásával folytatódott a Postabank-per. Tarafás Imre a mai tárgyaláson elmondta: 1996-os elnöksége alatt készült egy jelentés, amely elsőként hívta fel a figyelmet a Postabank szervezeti-működési hiányosságaira.


Dátum: 2005-09-27 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:27:54.948189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arról is értesültek, hogy a banknál létezik egy csaknem 50 milliárd forintos követeléscsomag, amelyiknek a befolyása kétséges.

A Bankfelügyelet utasította a vezetést, hogy javítsanak a gazdálkodáson, de a vádirat szerint a vádlottak ezután is hűtlenül kezelték a pénzintézet vagyonát.

Princz Gábort és hat társát 36 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolják. A volt bankvezér úgy véli: politikai okokból indult ellene eljárás.

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek