Bush várja Berlusconit
George Bush amerikai elnök szombatra Camp Davidbe várja Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt, hogy megtárgyalja vele az Irak elleni esetleges katonai fellépés kényes kérdését - derül ki a szerdai olasz sajtóból.
Dátum: 2002-09-11 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:59.506885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erre a megbeszélésre azután kerül sor, hogy a jobbközép olasz kormány feje a hét elején a szardíniai Porto Rotondóban összehívta az Európai Néppártban helyet foglaló, vagyis a vele azonos politikai színezetű kormányfőket. Ott volt többek között Jean Pierre Raffarin francia, José Maria Aznar spanyol, Jan Petar Balkenende holland, José Manuel Barroso portugál és Jean Claude Juncker luxemburgi miniszeterelnök.
A Corriere della Sera szerdai száma megerősíti azt a korábbi, nem hivatalos értesülést, amely szerint a szardíniai összejövetel megrendezését maga a Fehér Ház lakója kérte Berlusconitól. Erre utal, hogy a találkozó résztvevői csak részben tekintették át az "európai konzervatív és jobboldali értékeket", tanácskozásuk középpontjában az a téma állt: miként viszonyuljanak az Irakkal kapcsolatos amerikai tervekhez. A Camp Davidben tervezett négyszemközti eszmecserén Berlusconi első kézből számolhat be a tengerentúli nagyhatalom elnökének, mire is jutottak az európai néppárti miniszterelnökök a szolidaritás dolgában.
A szerdai olasz sajtó egyértelműnek véli, hogy a szardíniai találkozón Berlusconi bizonyult a legszolidárisabbnak az amerikaiakkal. Az olasz kormányfő jelezte: minden diplomáciai erőfeszítést meg kell hozni Szaddám Huszein meggyőzésére, hogy engedje be Irakba a fegyverzetellenőröket. Ha viszont nincs más út, akkor a fegyvereké a szó - mondta Berlusconi, aki szerint ebben az esetben nem szabad szakadéknak keletkeznie Európa és az Egyesült Államok között. Berlusconi ugyanakkor kifejezte meggyőződését, hogy George Bush nem fog elszigetelt lépéseket tenni, és csak nagyon alapos okkal fogja rászánni magát a cselekvésre.
Az Il Foglio című kormánypárti - akár Berlusconi szócsövének is tekinthető - lap szerdai számában maga az olasz miniszterelnök írta le immár árnyaltabb formában álláspontját. Cikkében így fogalmaz: vagy változik a helyzet, vagy konkrét módon kell cselekedni, felhasználva minden lehetséges diplomáciai és politikai eszközt, de nem lehet kizárni a katonai megoldás lehetőségét sem, ha a globális biztonság ténylegesen veszélybe kerül.
Olaszország szolidaritásáról Carlo Azeglio Ciampi köztársasági elnök is biztosította az amerikai partnert. A tavalyi merényletek évfordulójának előestéjén fogadta a római amerikai nagykövetet, Melvin Semblert, akinek kijelentette: a szeptember 11. után keletkezett vészhelyzet közös felelősséget ró a nyugati világ minden szereplőjére. Az amerikai nagykövet egy vacsorán mondott beszédében, anélkül, hogy Irak nevét említette volna, úgy fogalmazott: Washington békében és háborúban egyaránt partnerként tekint Olaszországra.
MTI - fidesz.hu