Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Putyin nem változtatná meg az alkotmányt

Nem tartja célszerűnek a hatályos alkotmány megváltozatását, és nem kíván Oroszország elnöke maradni 2008 után Vlagyimir Putyin - az orosz államfő kedden élőben közvetített televíziós és rádiós műsorban fejtette ki véleményét erről a kérdésről, amely az orosz belpolitika és közvélemény érdeklődésének homlokterében áll.


Dátum: 2005-09-27 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:28:00.251869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Putyin immár a negyedik alkalommal válaszol élőben az orosz állampolgároktól érkezett kérdésekre, az előző alkalom tavaly decemberben volt. Az orosz közszolgálati média - az egyes és a Rosszija televíziós csatorna, valamint a Majak és a Ragyio Rossziji rádióállomások - által egyenes adásban közvetített műsorban az elnök 2 óra 53 percen át válaszolt a nekiszegezett 56 kérdésre.

Szeptember 23. óta telefonon, az interneten és - technikai újításként immár - sms-en keresztül mintegy 800 ezer kérdés érkezett az államfőnek címezve, mindössze fele annak a mennyiségnek, amelyet tavaly decemberben küldött el a lakosság. Ezúttal 12, szigorúan titokban tartott helyszínről jelentkezett a televíziós kamera, hogy a helyi lakosok élőben kérdezhessenek.

"Nem tartom célszerűnek az alkotmány semmiféle módosítását, megtalálom helyemet a rendszerben (2008 után). Nem abban látom feladatomat, hogy az örökkévalóságig a Kremlben üljek, és a televíziók képernyője folyton ugyanazt az arcot mutassa. Az a feladat, hogy megteremtsük az ország hosszú távú fejlődésének lehetőségeit" - mondta Putyin, akinek nem egy nyilatkozatát értelmezték már úgy, hogy talán mégis elvállalná az elnöki posztot harmadik alkalommal is.

Az orosz alkotmány két egymást követő mandátumban korlátozza az elnöki tisztség betöltését egyazon személy számára. Az adás kezdetén Putyin leszögezte, hogy Oroszország nem hajlandó tárgyalni Japánnal a Kuril-szigetek feletti orosz szuverenitásról, de jó szándék esetén Moszkva és Tokió megtalálja a megoldást a problémára. Leszögezte, hogy a szóban forgó négy csendes-óceáni sziget orosz fennhatóság alatt áll, amit a nemzetközi jog rögzített, és ez a helyzet a II. világháború eredménye. Jelezte azt is, hogy 2008. január 1-jétől egy évre csökkentik a kötelező sorkatonai szolgálat jelenleg kétéves időtartamát. A haditechnikai fejlesztések kapcsán elmondta, hogy Oroszország új, nagy pontosságú rakétákat állít majd hadrendbe, amelyek "sebezhetetlenek" lesznek a többi ország rakétavédelmi rendszereivel szemben. A szóban forgó új hiperszónikus hadászati rakétatípusok jelenleg fejlesztés alatt állnak.

Putyin ígéretet tett a háború dúlta észak-kaukázusi Csecsenföldön elharapózott emberrablások problémájának kezelésére, a számos eltűnt polgári személy felkutatására. Mindazonáltal megjegyezte, hogy a csecsenföldi szakadár lázadók épp úgy felelőssé tehetők az emberrablásokért, mint az orosz bűnüldöző szervek. Az elnök ezt a csecsen fővárosból, Groznijból hozzá intézett kérdésekre válaszolva fejtette ki. Putyin a lett fővárosból, Rigából feltett kérdésre válaszolva megígérte azt is, hogy Moszkva elő fogja segíteni a balti köztársaságokban élő orosz kisebbségek jogainak érvényesülését.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek