Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány a Fidesz-program zászlóvivője lett?

Nincs új a nap alatt. 3 és fél év után a szocialisták rájöttek, hogy a magyar mezőgazdaság számára előnyös volt a gazdák földhöz juttatásának a Fidesz-kormány által bevezetett programja - írja közleményében Lengyel Zoltán az agrárminiszter tájékoztatójára reagálva.


Dátum: 2005-09-27 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:28:04.249062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bár néhány hete Gyurcsány Ferenc még elítélte a földosztást, mára zászlóvivőjévé vált. A kezdeményezés ellentmondásosságával együtt a magyar gazdák számára megnyugtató, hogy 3 és fél évi tétlenkedés után a kormány végre megtette az első lépést a mezőgazdaságból élők földhöz jutásának érdekében. A termőföld magyar kézben tartását a Fidesz fontosnak tartja, és a jövőben is támogatja az ezt szolgáló kormányzati intézkedéseket.

Kérdéses viszont, hogy az állam által felvásárolt apró földterületek miként lehetnek részei egy-egy működő gazdaságnak. A miniszter korábbi nyilatkozatai szerint ezek a területek is - mint a többi állami tulajdonú földterület - bérleti jogviszonyban vannak, aminek egyoldalú felmondása jogkövetkezményekkel járhat. A szociális földprogram esetében kérdés, hogy azon települések lakói, ahol nincs állami termőföld, milyen módon vehetnek részt a programban? Nem tudjuk, hogy ezen földek megművelésének költségeihez milyen további segítséget kapnak a gazdák? És a saját felhasználás feletti többletet hogyan tudják értékesíteni?

Reméljük, a kormány megtalálja a magyar gazdák számára megfelelő megoldásokat a részletes szabályozás megalkotásakor, és így a program végül több lesz, mint egyszerű kampánybejelentés.

Budapest, 2005. szeptember 27.

Lengyel Zoltán

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Mezőgazdasági Kabinet vezetője

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek