Becsey Zsolt az uniós intézményektől is lépéseket vár a Vajdaság ügyében
Az Európai Bizottságtól és az Európai Unió tagországait képviselő külügyi tanácstól is azt várja majd az elképzelések szerint az Európai Parlament készülő határozatterve, hogy nagyobb figyelmet fordít a vajdasági helyzetre - mondta el az MTI-nek kedden Becsey Zsolt (Fidesz), az EP délkelet-európai országokkal foglalkozó delegációjának tagja.
Dátum: 2005-09-27 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:28:05.161845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EP csütörtök délutánra, az emberi jogok megsértésével kapcsolatos sürgős viták számára fenntartott időkeretében újra plenáris napirendjére tűzte a részben magyarok lakta szerbiai tartomány helyzetét. A képviselők hétfőn döntöttek úgy, hogy a sürgősségi napirendet módosítva - Tunézia és Nepál mellett - az üzbegisztáni helyzet megvitatása helyett a Vajdaságéval foglalkoznak.
Becsey Zsolt - aki kedden Strasbourgban sajtótájékoztatót tartott a témáról - elmondta: a vita kezdeményezését egyebek között az indokolta, hogy a Vajdaságban újabb incidensekről érkezett hír, magyar sértettekkel. "Az utóbbi egy hétben is volt tíz eset" - jelentette ki.
Emlékeztetett arra, hogy október 13-án Brüsszelben meghallgatást tart az EP-delegáció a szerb és a vajdasági kormányzat, a brüsszeli EU-bizottság és a tanácsot képviselő főmegbízott, valamint a szerbiai horvát és magyar nemzeti tanácsok képviselőinek részvételével. A néppárti elképzelések szerint az uniós stratégia alakításába jobban be kellene kapcsolódnia az Európai Bizottságnak és a külügyi EU-tanácsnak. Fontosnak tartotta Becsey azt is, hogy az unió a társulási és stabilitási szerződés tárgyalásakor jobban figyeljen az emberi jogi kérdésre. Kérdésesnek mondta viszont, hogy felszólít-e majd a határozat újabb tényfeltáró küldöttség menesztésére (egy ilyen EP-misszió már járt a Vajdaságban és Belgrádban ez év elején).
Az EP-nek a délkelet-európai országokkal fenntartott kapcsolatokért felelős delegációja két héttel ezelőtt jelentette be, hogy sürgősségi vitát kezdeményez a következő plenáris ülésen a Vajdaságban kialakult helyzet miatt. Döntöttek arról is, hogy a delegáció nevében az azt elnöklő Doris Pack levelet ír Javier Solanának, az EU-tagországok közös kül- és biztonságpolitikai képviselőjének, és ebben egyebek között felhívja a figyelmet a biztonsági kockázatra, amely a tartományban megjelent.
Becsey már akkor említette, hogy október 13-án Brüsszelben meghallgatást tartanak, amelyre minden érintettet meghívtak.
MTI - fideszfrakcio.hu