Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hülyeség - ha fájna, 2005. szeptember 27.

A Kazinczy-díjra nem túl esélyes milliárdosnak az erre fordított összeg nagysága nem számít. Az MTI tudósítása szerint legalábbis eképp fogalmazott: "Sokkal többet fog költeni az állam ezekre a kommunikációs feladatokra, mint korábban. Önöknek az a céljuk, hogy minél magasabb legyen ez a költés, nekünk meg az, hogy minél jobban tudjuk elkölteni a pénzt".


Dátum: 2005-09-27 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:28:05.499253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A gazdasági Sikerország" (gyengébbek kedvéért Kóka Magyarországa) külhoni pozicionálása érdekében kéz a kézben kíván együttműködni a gazdasági miniszter a Magyar Reklámszövetséggel. A magánhelikopterről való szórólapozás úgy látszik nem túl hatékony, így a tárcavezető az egész szakma segítségét kérte céljai elérésében.

A Kazinczy-díjra nem túl esélyes milliárdosnak az erre fordított összeg nagysága nem számít. Az MTI tudósítása szerint legalábbis eképp fogalmazott: "Sokkal többet fog költeni az állam ezekre a kommunikációs feladatokra, mint korábban. Önöknek az a céljuk, hogy minél magasabb legyen ez a költés, nekünk meg az, hogy minél jobban tudjuk elkölteni a pénzt".

És ha ezt mondta, akkor így is van. Hiszen eddig is tudta mindenki, a kormány szeret költeni, és nagyon jól is megy neki. Szóval a reklámszakma dörzsölheti tenyerét, indulhat minden fronton az "agymosás". Kóka finoman óvott a rossz kifejezések használatától.

"A töpörödünk, zsugorodunk, meghalunk és megvakulunk kommunikációja semmiféleképpen nem jó" - ismertette világraszóló felismerését, majd széles mosolyával a startpisztolyához nyúlt. A játék indul, és a meglepő az lenne, ha "tök véletlenül" nem kerülne fel egy-egy MSZP logó a külföldi reklámokra. Hát, majd meglátjuk...

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek