Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csökken a különbség a két nyertes párt elnökjelöltje között Lengyelországban

Csökken a különbség a lengyelországi elnökválasztás fő esélyese, Donald Tusk és a második helyen álló Lech Kaczynski között - jelentette kedden a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap.


Dátum: 2005-09-27 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:28:06.409856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felmérés hétfőn készült, amikor a lengyelek már ismérték a vasárnapi parlamenti választások előzetes eredményeit. Eszerint a választások előtt, múlt szerdán készült felméréshez képest 12-ről 8 pontra mérséklődött a választásokon második helyen végzett Polgári Platform (PO) elnökjelöltje, Donald Tusk előnye a nyertes párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökjelöltjével, Lech Kaczynskival szemben. Még kisebb, mindössze 6 pontos lenne Tusk előnye Kaczynskival szemben az elnökválasztás második fordulójában.

A liberális napilap felmérése szerint Tusk támogatottsága a parlamenti választások előtt 43, Kaczynskié 31 százalékot tett ki, míg a választások után a különbség 40-32-re módosult. Az elnökválasztás második fordulójában a múlt szerdai felmérés szerint Tusk még 54, Kaczynski pedig 46 százalékos támogatottságot élvezett volna, kettejük különbsége hétfőre 53-47-re módosult.

Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke keddi sajtóértekezletén bejelentette, hogy pártja a parlamenti választások hivatalos végeredményének bejelentése után - amely kedden 18 óra körül várható - megnevezi miniszterelnök-jelöltjét. Tusk hivatalához közben megérkezett Jaroslaw Kaczynski levele, amely a két párt közötti koalíciós tárgyalásokra vonatkozó javaslatokat tartalmazza.

Valószínűleg megnevezik benne a PiS miniszterelnök-jelöltjét is.

Nem hivatalos értesülések szerint több elképzelhető jelölt is felmerült, köztük Andrzej Urbanski varsói alpolgármester, továbbá Kazimierz Marcinkiewicz, Kazimierz Ujazdowski, Zbigniew Ziobro és Ludwik Dorn. Mindenesetre ha nem a pártelnök, Jaroslaw Kaczynski lesz a jelölt, a PiS feltehetőleg csak időt akar húzni, mert a PO számára, amint azt a párt főtitkára, Grzegorz Schetyna kedden közölte, nehezen fogadható el más jelölt, mint Jaroslaw Kaczynski.

A PiS a végleges jelölt előterjesztésével egyes vélemények szerint meg akarja várni az elnökválasztás eredményét. Ennek első fordulóját október 9-én, a másodikat pedig október 23-án tartják. Jaroslaw Kaczynski már nyilvánvalóvá tette, hogy nem vállalja el a miniszterelnöki tisztséget, amennyiben az elnökválasztásból bátyja, Lech Kaczynski kerül ki győztesen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek