Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Módosítják a Munka törvénykönyvét: elégedetlenek a munkaadók

Elégedetlen volt a munkaadói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) keddi plenáris ülésén a Munka törvénykönyve módosítási javaslataival, ellenezte annak országgyűlési beterjesztését.


Dátum: 2005-09-27 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:28:07.696668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányzati oldal viszont jelezte, hogy több lényeges kérdés megoldása érdekében konszenzus hiányában is az Országgyűlés elé terjeszti a módosítási javaslatot.

Rolek Ferenc, a munkaadói oldal szóvivője rámutatott: az előterjesztés a számukra alapvető fontosságú elvárások közül egyet sem vesz figyelembe, miközben a szakszervezetek számos igényét teljesíti. Ez aránytalan és elfogadhatatlan a munkaadói érdekképviseleteknek.

Rolek Ferenc hangsúlyozta: különösen kedvezőtlen számukra, hogy a munkaerő-kölcsönzésnél a kölcsönbe vevő cégekre is különféle teljesíthetetlen adminisztrációs terheket kívánnak hárítani.

Szerintük a kölcsönbe adó cégeket kellene szigorúbban ellenőrizni. A teljesítménybérben dolgozóknál az országos legkisebb bér kifizetését garantáló megoldási forma álláspontjuk szerint a teljesítmény csökkentését eredményezi majd. Ez rontja a versenyképességet. Más megoldást kellene találni erre a célra.

Rolek Ferenc hangsúlyozta azt is, hogy a cégek adminisztrációját gyarapítja, illetve számos munkakörnél kivitelezhetetlen a javaslatban szereplő, a munkaidő nyilvántartására, illetve a munkaköri leírásra vonatkozó elvárás.

A munkaadói oldal nem támogatja december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását sem.

A szakszervezetek nevében Borsik János szóvivő azt kifogásolta, hogy a 38 órás munkahétre, illetve a húsz perces munkaközi szünet munkaidőként történő elszámolására vonatkozó igényük nem szerepel az előterjesztésben. Ennek ellenére összességében támogathatónak tarják az előterjesztést.

Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter azt hangsúlyozta, hogy az előterjesztésben szereplő módosítások nagy része a szociális partnerek korábbi igényeit követte. A kormányzat csak néhány témakörben javasolt módosításokat. A munkaadói véleményről tájékoztatják a kormányt, illetve az Országgyűlést, de legfontosabb aktuális problémák rendezése mindenképpen szükséges.

Ilyenek például a munkaerő-kölcsönzés körüli visszaélések, a minimálbér garantálása, a munkaidő nyilvántartás kötelezővé tétele a munkaügyi ellenőrzés hatékonysága érdekében is. A fórum foglalkozott az állami megrendelésekhez, támogatásokhoz szükséges rendezett munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó jogszabály tervezetével is. Munkaadói részről szóba került, hogy a korábbi egyeztetéseken a közbeszerzésekre is vonatkozott a jogszabály-tervezet, közben pedig ezt az ügyet az OÉT véleményének kikérése nélkül a kormány javaslatára a közbeszerzési törvényben rendezte a parlament.

Herczog László, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára ezzel kapcsolatban elmondta: a közbeszerzési törvénybe csak az került be, hogy figyelembe kell venni a rendezett munkaügyi kapcsolatokat, a hogyanokról a további jogszabályok rendelkeznek majd.

Csizmár Gábor erről elmondta: a közbeszerzési törvény módosítása augusztus elejétől hatályos, de azóta kiderült, olyanokat is kizárnak a közbeszerzési eljárásból, akiket nem kellene. Ezért a kormányzat pontosításokat javasol majd, ennek előkészítő munkáit már megkezdték.

Vita volt arról, hogy milyen dolgozói létszámot foglalkoztató vállalkozói körnél legyen feltétele az állami megrendelésnek, támogatásnak a rendezett munkaügyi kapcsolat. A szakszervezetek szerint ezt dolgozói létszámtól függetlenül valamennyi vállalkozástól meg kell követelni. A munkaadói érdekképviseletek ugyanakkor csak a 15 dolgozónál többet foglalkoztató cégeknél tartották ezt lehetségesnek.

Az erre vonatkozó jogszabály-tervezetről még további szakbizottsági egyeztetéseket tartanak - döntött a fórum.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek