Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A román miniszterelnök köszöni a segítséget Gyurcsánynak

Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök kedden telefonon mondott köszönetet Gyurcsány Ferenc kormányfőnek azért, hogy a magyar Országgyűlés támogatta Románia csatlakozását az Európai Unióhoz - közölte László Boglár sajtófőnök az MTI-vel.


Dátum: 2005-09-27 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:28:09.792392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két miniszterelnök szót ejtett a közelgő magyar-román közös kormányülésről is. A közös kormányülések megrendezéséről az év elején állapodtak meg, Calin Popescu Tariceanu budapesti látogatása során, a premier októberben lesz, Bukarestben.

A magyar Országgyűlés hétfői ülésén 257 igen, hat nem és egy tartózkodás mellett fogadta el Bulgária és Románia európai uniós csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetésére vonatkozó törvényjavaslatot.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek