Áder János levele Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövethez
Áder János a Fidesz Magyar Polgári Párt frakcióvezetője, hazánk amerikai nagykövetéhez eljuttatott levelében nyilvánította ki együttérzését a tavaly szeptember 11-i terrortámadás áldozatául esett emberek hozzátartozóihoz.
Dátum: 2002-09-11 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:00.404694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Excellenciás Asszonyom,
Engedje meg, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében kifejezzem legmélyebb szolidaritásunkat az Egyesült Államok népével. Kérem, fogadja az áldozatok családja és az amerikai nép iránt érzett legőszintébb részvétünket. Megrendülten emlékezünk 2001. szeptember 11-re.
Élesen elítéljük az amerikai nép ellen elkövetett barbár és könyörtelen cselekedetet. Meggyőződésünk, hogy a megdöbbentő támadás tetteseit fel kell kutatni, és az igazságszolgáltatás elé kell őket állítani. Ehhez minden olyan ország támogatására szükség van, amely elítéli a terrorizmust és eltökélt arra, hogy valamennyi rendelkezésére álló eszközzel küzdjön ellene.
E cél érdekében felajánljuk segítségünket és imádkozunk az amerikai nemzetért.
Legmélyebb együttérzéssel,
Áder János frakcióvezető
Fidesz - Magyar Polgári Párt
fidesz.hu