Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kwasniewski személyes kudarcként élte meg a választások eredményét

Aleksander Kwasniewski távozó lengyel elnök személyes kudarcként élte meg az alacsony részvételt és a baloldal eredményét a vasárnap rendezett lengyelországi parlamenti választásokon.


Dátum: 2005-09-27 20:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:28:11.336835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Polityka című baloldali közéleti hetilapnak nyilatkozva az elnök azt mondta, sajnálja, hogy nem sikerült meggyőznie a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) vezetőit: hajtsanak végre idejekorán változtatásokat a baloldali tömörülésben. Az SLD a vasárnapi választásokon 11,31 százalékot kapott, és a negyedik helyre szorult. (Négy évvel ezelőtt 41 százalékkal nyerte a választásokat.)

Kwasniewski szerint az EU-csatlakozásról rendezett népszavazás után lett volna célszerű Leszek Miller korábbi kormányfőnek lemondania, és ezt követően azonnal meg kellett volna rendezni az előre hozott választásokat; ez esetben a baloldal a második erő lehetett volna.

Miller a 2003 júniusi sikeres EU-népszavazás után bizalmi szavazást kért maga ellen a szejmben, amelyet meg is nyert. Még a referendum előtt viszont Kwasniewskivel együtt jelentette be (miután a koalíciós társ Lengyel Parasztpárt kilépett a kormányból, és így az kisebbségbe szorult), hogy kormánya lemond, és 2004-ben előre hozott választásokat rendeznek. Végül Miller csak 2004. május 2-án, Lengyelország EU-csatlakozása után mondott le.

Az elnök szerint a választások nyilvánvalóvá tették, hogy a "demokratikus baloldal létrehozói a történelembe távoznak", és bizonyos értelemben saját magára is vonatkozik. Mint mondta, az SLD fiatal nemzedéke jelen van a szejmben, és négy éve van arra, hogy meghatározza, milyennek kell lennie Lengyelországban a korszerű baloldalnak. "Ha nem lesz ránk szükségük, be kell látnunk, hogy teljesítettük a feladatunkat" - mondta Kwasniewski.

Vélemnye szerint Jaroslaw Kaczynskinak, a győztes Jog és Igazságosság (PiS) elnökének "komoly gondjai" lennének, ha az elnökválasztáson bátyja, Lech Kaczynski győzne, ő pedig pártja miniszterelnöke lenne. Felmérések szerint a lengyelek fele ellenzi, hogy az államfő ugyanahhoz a politikai tömörüléshez tartozzék, mint a miniszterelnök - emlékeztetett. "Még inkább azt, hogy egy családból származzanak" - tette hozzá.

Ha Jaroslaw Kaczynski nem lesz is miniszterelnök, "senki sem hiszi, hogy nem fogja irányítani a kormányt és az államfőt a hátsó ülésről" - mondta. A választások legnagyobb vesztese szerinte is Jan Rokita, a második helyen végzett Polgári Platform (PO) miniszterelnök-jelöltje. A PO három okból veszített Kwasniewski szerint: elnökjelöltje, Donald Tusk jó népszerűségi mutatója,, a lineáris adó (egységesen 15 százalékos személyi jövedelemadó, társasági adó és áfa) bevezetésének szándéka miatt, és azért, mert "a krakkói miniszterelnök", Rokita, nem váltott ki lelkesedést.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek