Eddig több mint 1100 halálos áldozatot követelt a Katrina
Több mint 1100 halálos áldozatot követelt az Egyesült Államokban augusztus végén pusztító Katrina hurrikán- közölték helyi idő szerint kedd este az amerikai hatóságok.
Dátum: 2005-09-28 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:28:14.701090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A még mindig nem hivatalos mérleg szerint a Mexikói-öböl partvidékén végigsöprő, elsősorban New Orleans városát sújtó hurrikán Louisiana államban 885, Mississippi államban pedig 220 halálos áldozatot követelt. Floridából 14, Alabamából pedig két halálos áldozatot jelentettek. Eszerint a Katrina okozta halálos áldozatok száma 1121-re nőtt.
A Katrina nyomán keletkezett pusztítások, illetve az áradások nyomán a mentési munkálatok még mindig folynak. A hatóságok nem zárják ki, hogy a halálos áldozatok száma még növekedni fog, számos embernek ugyanis egyszerűen nyoma veszett.
MTI - fideszfrakcio.hu