Az Állami Számvevőszék mindent rendben talált, a GYISM mégis vádaskodik
Szakács Imre a polgári kormány ISM politikai államtitkára közleményben reagált azokra a szocialista vádakra, amelyek minisztériumának hiteltelen működését igyekszenek bizonyítani.
Dátum: 2002-09-11 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:01.006312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottsága 2002. szeptember 11.-i ülésén a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásá-ról szóló törvényjavaslatot és az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köz-társaság 2001. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről szóló előterjesz-tést tárgyalta.
A bizottsági vita során az Állami Számvevőszék jelenvélő képviselője - Érsek Zsolt MSZP-s képviselő kérdésére válaszolva - kijelentette, hogy az ÁSZ az Ifjúsági és Sportminisztérium költségvetési fejezetnél helyszíni ellenőrzést tartott, aminek során megállapították, hogy a minisztérium gazdálkodásáról szóló beszámoló teljes körű valós és hiteles. Az ellenőrzés során megállapították, hogy 2001-ben az ISM-nél fedezet nélküli kötelezettségvállalás nem történt és a minisztérium által lefolytatott közbeszerzési eljárások mindenben megfelelnek a törvényes előírásoknak.
Az Állami Számvevőszék képviselőinek megállapításai egyértelműen cáfolják a GYISM vezetőinek az ISM korábbi vezetésének tevékenységével kapcsolatban megfogalmazott vádjait.
Dr. Szakács Imre
Ifjúsági és Sportkabinet helyettes vezetője
fidesz.hu