Felnőttképzési szakot indít a Babes-Bolyai és a Pécsi Tudományegyetem Kolozsváron
Felnőttképzési szakot indít a romániai Babes-Bolyai és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) 2006 őszétől Kolozsváron. Erről a PTE rektora beszélt szerdán a baranyai megyeszékhelyen.
Dátum: 2005-09-28 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44101
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:28:20.304176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyetemi szintű andragógia mesterszak beindítását az európai uniós csatlakozással járó munkaerő-piaci változások, az élethosszig tartó tanulás igénye tette szükségessé - mondta Lénárd László sajtótájékoztatón, miután Andrei Margával, a Babes-Bolyai Tudományegyetem akadémiai tanácsának elnökével aláírta a kétoldalú együttműködésről szóló megállapodást.
A rektor ismertetése szerint a PTE, a szakmai tanácsadáson túl, a felnőttképzésben nagy tapasztalattal rendelkező egyetemi oktatókkal vesz részt a kolozsvári andragógia-oktatásban, a pécsi szakemberek magyarul, angolul és németül tartanak előadásokat.
Koltai Dénes, a PTE felnőttképzési karának dékánja beszámolt arról, hogy a fiatalok, a műveltségi tárgyak tanulásán túl, a felnőttképzéshez szükséges oktatási, tervezési módszerekkel, és egyebek mellett az andragógiának a gazdaságban betöltött szerepével is megismerkedhetnek.
Andrei Marga szavai szerint jövő év őszétől várhatóan 40-50 andragógia szakos hallgató képzésére nyílik lehetőség Kolozsváron. Megjegyezte, hogy a felnőttképzés az uniós csatlakozásra váró Romániában is az egyik legsürgősebb feladat, és a Babes-Bólyai Tudományegyetem mindent megtesz, hogy a közeljövőben biztosítsa ezen képzések infrastrukturális hátterét.
MTI - fideszfrakcio.hu