Orbán Viktor a tavaly szeptember 11-i támadás következményeiről
Orbán Viktor szerint a tavaly szeptember 11-i terrortámadások lerombolták a fejlett világ sok illúzióját a biztonságról. A polgári kormány miniszterelnöke erről az Egyesült Államokat 2001-ben ért terrortámadás évfordulóján rendezett nemzetközi konferencián beszélt Budapesten.
Dátum: 2002-09-11 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:01.331920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor a Magyar Új Atlanti Kezdeményezés és a Batthyány Lajos Alapítvány tanácskozásán elmondott angol nyelvű megnyitó előadásában közölte: a tavalyi akciók megmutatták, hogy mekkora veszélyt jelent a nemzetközi terrorizmus a világ stabilitására és biztonságára.
Elmondta: még most sem látszik tisztán, hogy milyen lesz az új évszázad, de az már nyilvánvaló, hogy a terrortámadások leromboltak sok biztonságról alkotott illúziót, köztük azt, hogy a gazdasági és a katonai fölény birtokában nincs többé szükség nemzeti, vagy személyes áldozatra. - Meg kellett tanulnunk újra, hogy a biztonság nem a hidegháború halott terminológiája - hangsúlyozta Orbán Viktor. Úgy vélekedett: ezek a terrortámadások arra emlékeztetnek, hogy a biztonság szem előtt tartása nélkül nem engedhető meg az emberek, a vagyon, vagy az információ korlátlan mozgása. - Ha nem vagyunk készek erőt felmutatni a nyugati civilizáció és értékek védelmében, akkor késznek kell lennünk elfogadni a barbárságot - fogalmazott.
Rámutatott arra is, hogy a szeptember 11-i események új együttműködési formákat, új globális terrorizmus elleni összefogást eredményeztek, amelyek fényében egyesek még a NATO jelentőségét is megkérdőjelezték. Hozzátette: egy évvel a terrortámadások után azonban már látható, hogy még a legnagyobb hatású történelmi események sem változtatnak meg mindent. A nemzeti érdekek, ideológiák, kultúrák, politikai rendszerek közötti különbségek megmaradnak, és csak a közös értékeken alapuló szövetségek szólnak hosszú távra. Véleménye szerint lehet, hogy egy új korszak kezdődött, de értékeink nem változtak, így a NATO fontos, és az is marad.
Orbán Viktor szerint Magyarország eddig könnyen és tisztán hozhatta meg döntéseit, erőforrásaihoz mérten támogatta a terrorizmus elleni küzdelmet. A közelgő EU-bővítéssel azonban új helyzet áll elő: Magyarországnak, mint jövendő uniós tagállamnak meg kell válaszolnia olyan kérdéseket is, amelyekben eltér az Egyesült Államok és az Európai Unió álláspontja. Ezek között szerepel számos, a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggő téma, például az is, hogyan kezelje Magyarország Irak és a Közel-Kelet kérdését.
MTI - fidesz.hu