Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

FIAT-Suzuki gyártási kooperációban készül az új, magyar autó

Megkezdődött a sorozatgyártása Esztergomban annak a személyautó-modellnek, amely a jövő februári, Torinóban megrendezésre kerülő téli olimpia hivatalos autója lesz. A Magyar Suzuki Rt. szerelőszalagjairól elsőként korszerű, 1,9 literes dízelmotorral szerelt járművek kerülnek le.


Dátum: 2005-09-28 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:25.624927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Suzuki és a FIAT közösen fejlesztette ki a kocsit, melynek világpremierjére novemberben kerül sor. Előre láthatólag évente 60 ezer darabot gyártanak belőle, ebből 20 ezer FIAT emblémát kap. Tihanyi Tamástól, a Magyar Suzuki Rt. szóvivőjétől a Hídlap megtudta: a mostani nemzetközi fejlesztési és gyártási kooperáció a '90-es évek Suzuki-Subaru együttműködéséhez hasonló.

A modell pontos neve még titok, egyelőre annyit tudni, hogy terepezésre és városi közlekedésre egyaránt alkalmas szabadidő-autó - egyes hírek szerint Sedici néven - a FIAT és a Suzuki mérnökeinek közös fejlesztőmunkáját dicséri. Az esztergomi összeszerelésű autómodell két és négykerék-hajtással is készül. Az idén a jövő téli olimpia eseményeire készülve mintegy 500-600 darabot gyártanak belőle Esztergomban, januárban pedig megkezdődik a tömeggyártás. A modell Suzuki változata a márciusi genfi autókiállításon lesz először látható. Az olasz és japán autógyártó cég összefogásának eredményeként valószínűleg sikeres lesz a beruházás, hiszen a hasonló jellegű együttműködések során az első széria után általában bekövetkezik a darabszám növelése.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek