Búcsú a 2010-es eurótól
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint valószínűtlenné vált a költségvetési célszámok szerdai felülvizsgálata után az euró 2010-es magyarországi bevezetése. A szakértők szerint a szocialista - szabaddemokrata kormány költségvetési célkitűzéseinek hitelessége a mai bejelentésig is "meglehetősen alacsony volt". A gazdasági szereplők a Fidesz vezette kormánytól nagyobb készséget várnak a maastrichti kritériumok teljesítésére.
Dátum: 2005-09-28 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:26.829548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dwyfor Evans, a Bank of America londoni befektetési részlegének feltörekvő piaci stratégiáért felelős alelnöke az új hiányszámok bejelentése után az MTI-nek azt mondta: az új számok is azt mutatják, hogy Magyarországon "rendkívül lassú" költségvetési reformfolyamat zajlik, és ez "erőteljesen arra utal", hogy a 2010-es euróbevezetés valószínűsége "igen-igen csekély". Evans szerint ugyanakkor sok függ a jövő évi választások után hatalomra kerülő kormány "színezetétől". A BoA vezető elemzője azt mondta: a legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy "jönnek fel a szocialisták ... és az eddig vártnál akár sokkal jobban is szerepelhetnek" a választásokon. Ha 2006 után is a szocialisták adják a kormányt, akkor - abból kiindulva, hogy eddig mennyire vonakodtak a valós költségvetési reformoktól - legkorábban 2012-ben lehet várni az euróövezeti csatlakozást - mondta a londoni elemző. Arra a kérdésre, hogy egy jobbközép kormánytól nagyobb kiadáscsökkentési hajlandóságot várna-e, Evans azt mondta: "ideológiai alapon igen". Hozzátette: "bármilyen színezetű kormányra" jelentős kiadáscsökkentési nyomás fog nehezedni a következő években az EU és az euróövezeti jegybank részéről, de ha a Fidesz alakítja a következő kormányt, tőlük "legalábbis nagyobb készséget várok a maastrichti kritériumok teljesítésére". Arra a kérdésre, hogy a szerdai bejelentés miképp hathat a forintra, a Bank of America alelnöke azt mondta: 250-nél látja a lélektani határt, ha a forint e szint fölé gyengül az euróval szemben, akkor sok befektető megkezdheti forint- és kormánykötvény-pozíciói leépítését. Ez azonban nem automatikus hatás, mert vannak olyan egyéb, kedvező makrotényezők, amelyek ellensúlyozzák a gyenge költségvetési teljesítményt - tette hozzá.
A szerdai bejelentés utáni monetáris kilátásokra vonatkozó kérdésre Dwyfor Evans azt mondta: a költségvetési felülvizsgálat nem fogja feltétlenül leállítani az enyhítési kurzust, mert a jegybank az eddigi kamatcsökkentések előtt is tudott a költségvetési gondokról, és egyelőre az inflációs pálya is kedvező. Ha nem lesz tartós forintgyengülés, az MNB jó eséllyel még egy negyed százalékpontos kamatcsökkentést végrehajt az idén - mondta a BoA londoni vezető elemzője.
Reinhard Cluse, a UBS befektetési csoport londoni irodájának vezető feltörekvő piaci konzultánsa az MTI-nek azt mondta: már a minapi IMF-figyelmeztetés, valamint az autópályaépítés költségvetésen kívüli elszámolásának uniós tilalma után többé-kevésbé világos volt, hogy az ESA95-ös alapú idei hiány jóval meg fogja haladni a hivatalos deficitcélt, és ebből következően az is egyértelművé vált, hogy a 3 százalékos felső maastrichti deficitplafon teljesítése 2008-ra "igen valószínűtlen". Gyurcsány Ferenc előző napi rádiónyilatkozata után az is meglehetősen egyértelmű, hogy a kormány maga sem fog kitartani a 2010-es eurócsatlakozási céldátum mellett - mondta Cluse. A UBS londoni elemzője szerint azonban ha a kormány "elkezdi a céldátum felülvizsgálatát, azt nem egy évvel fogja kitolni, hanem kettővel". Cluse hozzátette ugyanakkor: meglepte, hogy a miniszterelnök utalást tett az eurócsatlakozás késésének lehetőségére, mert azt várta, hogy a kormány "(a halasztásról szóló) nehéz döntést a 2006-os választások utáni következő kormányra hagyja". Arra a kérdésre, hogy milyen hatással lesz a szerdai felülvizsgálat a költségvetési politika piaci hitelességére, az elemző azt mondta: a kormány költségvetési célkitűzéseinek hitelessége a bejelentés előtt is "meglehetősen alacsony volt", és a piac már eddigi is jelentős deficittúllépést árazott be. A várható forinthatásra vonatkozó kérdésre Cluse azt mondta: ha a globális környezet támogató marad, a forint nem fog elszenvedni nagy ütést, és a magyar adósságba befektetők "meg fogják emészteni ezt a kellemetlen meglepetést". A következő napokban végbemehetnek korrekciók, de ezek nem feltétlenül egy nagyobb korrekció előjelei; ahhoz a globális környezet romlása kellene, "ilyent azonban egyelőre nem látok" - tette hozzá. Az alapfolyamatok a monetáris kilátások szempontjából sem nagyon kedvezőtlenek: a maginfláció "továbbra is jól viselkedik", és az idén még legalább egy 0,25 százalékpontos jegybanki kamatcsökkentés várható, amelyet néhány további is követhet - mondta a UBS londoni elemzője.
MTI - fideszfrakcio.hu