Becsey Zsolt bizakodó az újabb vajdasági EP-határozattal kapcsolatban
Bizakodva tekint Becsey Zsolt magyar képviselő a vajdasági helyzetről csütörtökön tartandó strasbourgi európai parlamenti vita és a "konkrét tennivalókat meghatározó" sürgősségi határozat elébe - áll abban a közleményben, amelyet Becsey szerdán juttatott el az MTI-hez Brüsszelbe.
Dátum: 2005-09-28 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:27.609420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő jelezte: a kérdés napirendre vételével "elkerülhetővé vált, hogy az Európai Parlament olyan üzenetet küldjön Európa általa képviselt választóinak, miszerint a Vajdaság érdeke Strasbourgban kevésbé lenne sürgető, mint például Nepál, Tunézia vagy Üzbegisztán ügye". "Mint azt nekik jeleztem, számítottam a szocialisták részéről Tabajdi Csaba és az általa vezetett magyar szocialista delegáció, valamint a liberálisoktól Szent-Iványi István belátására és föllépésére európai frakciójukon belül. Örömmel tölt el, hogy kérésemre a sürgősségi indítvány megmentésekor, majd a szöveg véglegesítésekor konstruktív partnerül szegődtek" - hangoztatta a közleményben Becsey Zsolt.
MTI - fideszfrakcio.hu