Fővárosi Közgyűlés a PR-tenderek vizsgálatáról döntött
Csaknem egyhangúlag határozott szerda délutáni rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés arról, hogy tájékoztatást kérnek az önkormányzati hivatal és a gazdasági cégek 2002 novembere óta megkötött PR-szerződéseiről.
Dátum: 2005-09-28 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:30.741038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kupper András Fidesz-MKDSZ-frakcióvezető egyebek közt azzal indokolta előterjesztését, hogy a képviselők nem kellően informáltak az esetenként 100 milliós nagyságrendű közpénzek PR-jellegű elköltéséről.
Az ellenzékiek sokallták a PR-kiadások nagyságát, s kifogásolták azt is, hogy a nagy összegű tendereket főként a kormánypártokhoz köthető cégek nyerik. Példaként említették a 4-es metró PR-tenderét, amit a Sawyer Miller Kft. nyert, amelynek ügyvezetője korábban a főpolgármester kampánytanácsadója volt. Deák András (MKDSZ) megjegyezte, hogy a 350 millió forintos csepeli szennyvíztisztító PR-tendert pedig a másik kormánypárthoz közeli két Cafe PR Kft. nyerte szerdán.
Forrás: MTI
fideszfrakcio.hu