Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét az emberek húzzák a rövidebbet?

A kormány a jövő évi költségvetéssel ismét az emberek becsapására készül, mivel kiderült, az eredetileg 2006-ra tervezett 2,9 százalékos GSP-hez mért eredményszemléletű államháztartási hiány 4,7 százalék lesz - húzta alá az MTI-nek adott nyilatkozatában Halász János, a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője szerdán.


Dátum: 2005-09-28 19:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:31.057182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány azt ígéri, nem lesz választási költségvetés, de a jövő évi költségvetésről szóló bejelentések azt mutatják, bizony-bizony választási büdzsét készítenek - emelte ki Halász János. Gyurcsány Ferenc mindenkinek mindent megígért, csak azt nem lehet tudni, ezt miből teljesíti - tette hozzá.

A kormány igazságosságról beszél, de igazságtalan az adórendszer, mutatott rá a szóvivő. Munkahelyeket ígértek, de a munkanélküliség nő. A kormányzat azt ígérte, hogy csökkenti az állami bürokráciát, holott 2002-ben több tízezer fővel megemelte az államapparátus létszámát, "vélhetően a saját holdudvarukból".

A szóvivő szerint "a szocialisták átverésére" mi sem jellemzőbb, mint a Belügyminisztériumban most napvilágra került 300 ezer forintos fotószerződés ügye.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek