Kövér László: Az embereket nem szabad lebecsülni
Kövér László szerint a választási kampány nem "huszárroham" lesz, hanem egy sok küzdelemmel járó "dzsungelháború". A Fidesz politikusa erről a Reform című lap Titkok és álmok - az elhappolt rendszerváltás elnevezésű találkozóján beszélt a Polgárok házában szerdán.
Dátum: 2005-09-29 07:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44139
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:32.296391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kövér László úgy fogalmazott: "ez nem egy huszárroham lesz hanem egy szívós, kitartó, rettentő sok küzdelemmel, kudarccal is járó dzsungelháború, amiben csak az lehet az egyetlen reményünk (...), hogy a jó emberek többen vannak mint a rosszak, csak a rosszak hangosabbak". Mint mondta, ahogy eddig, ezután sem feltétlenül a vaskos pártprogramok döntik el majd a választásokat, hanem a kampány "amiben nekünk pénz, paripa, fegyver nem áll rendelkezésünkre, hanem csak az emberi erő".
A politikus szerint egyrészt újra meg kell szólítani azokat akik ráismertek önmagukra, családjuk, gyerekeik érdekére, jövőjére a Fidesz programjában és 2002 előtti politikájában, és emellett meg kell szólítani a bizonytalan szavazók körébe tartozó kétmillió embert is. "(...) akikhez a politikai információ csak ilyen érintőlegesen, tőmondatokban esetleg az is torzan jut el, akiket tehát nagyon könnyű manipulálni, akik miatt Gyurcsány és a bandája végigjárja az összes bugyuta bulvárműsort, mert így lehet szólni hozzájuk és így lehet egyfajta szimpátiát kialakítani (...)" - mondta. Hozzátette: ezeket az embereket nem szabad lebecsülni, mert lehet, hogy egyszerű emberek, "de nem olyan végtelenül ostobák, mint amilyennek nézi őket Gyurcsány Ferenc és csapata".
Kitért arra is, hogy a kampány irányait tekintve nincs okuk más célokat kitűzni, mint a család, munka, otthon, tanulás, biztonság kategóriákkal körülírt társadalompolitikai program. Arra a kérdésre, hogy mi történik ha a Fidesz elvesztené a választást elmondta: "(...) sok minden fog történni, még az emberek életszínvonala is javulni fog egy radikális, gyors romlás után, ami egy szükségszerű következménye lesz ennek a négy esztendőnek, csak éppen ez az ország nem lesz több (...) mint egy paca a térképen". "Mi, meg önök, meg a gyerekeink, unokáink végérvényesen arra lesznek ítélve, hogy ebben az országban, a saját földjükön, a saját országukban bérmunkásként, cselédként, zsellérként dolgozzanak mások javára, fizessék a villanyszámlát mások javára, más állam tulajdonában lévő cégeken keresztül más adófizetők jólétének az érdekében, és akinek ez nem tetszik, az (...) hát kereshet magának más helyet" - mondta Kövér László.
MTI - fideszfrakcio.hu