Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazudós miniszterelnök

Gyurcsány Ferencnek kedden a Klubrádióban elhangzott szavait a II. kerületi önkormányzat jegyzője egyértelműen megcáfolta a Magyar Nemzetnek: a Fittelina Kft. az Apró-Gyurcsány-villa melletti ingatlanokkal kapcsolatos, állítólagos irodaberuházás ügyében semmiféle kérelmet nem nyújtott be.


Dátum: 2005-09-29 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:32.593786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt állította: a Fittelina Kft. egy irodaház felépítését tervezte az Apró-Gyurcsány-Dobrev-villával szomszédos telken, s a cég többször is benyújtotta ajánlatát az illetékes kerületi önkormányzatnak. Ezzel azt kívánta bizonyítani, hogy a feleségével közös tulajdonában álló Fittelina Kft. tevékenysége nem merült ki csupán a Szemlőhegy utca 42. szám alatti villa luxusberuházásának megvalósításában. Mindehhez hozzáfűzte azt is: "mindig is kínosan ügyelt arra, hogy szétválassza a magán- és az üzleti célú beruházásait".

A Magyar Nemzet megkereste a II. kerületi önkormányzatot, hogy utánajárjon a kormányfő állításának. Szalai Tibor jegyző a Magyar Nemzetnek a villa melletti ingatlanokról a következő nyilatkozatot juttatta el:

"A Fittelina Kft. ezen ingatlanokkal kapcsolatos építési ügyben - nyilvántartásunk szerint - nem volt kérelmező. A kft. egyik utolsó tulajdonosa azonban több alkalommal is vételi kérelmet nyújtott be a Szemlőhegy utca 44. és a szemben lévő Szemlőhegy utca 33/B szám alatti ingatlanokra, azonban ezek az ingatlanok egyikének sem szerezte meg tulajdonjogát."

A hatályos cégadatok szerint a Fittelina Kft. utolsó tulajdonosa Gyurcsány Ferenc és az Altus Rt. volt, vagyis a Fittelina Kft. biztosan nem nyújtott be semmiféle vételi ajánlatot a villával szomszédos telkekre. Tehát a Magyar Nemzet cikksorozatában megfogalmazott gyanú úgy tűnik, megállja a helyét. Eszerint a Fittelina Kft. egyetlen funkciója az lehetett, hogy Gyurcsányék uszodaberuházását cégköltségen megvalósítsa. A II. kerületi jegyzőtől kapott hivatalos irat egyértelműen bizonyítja azt, hogy a miniszterelnök által megjelölt üzleti tevékenység - azaz a II. kerületi irodaház-beruházásra vonatkozó ajánlat - nem igaz. A II. kerületnél megjelent kérelmező vagy az Altus Rt., vagy - magánszemélyként - Gyurcsány Ferenc lehetett.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek