Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötórás várakozás Záhonynál

A számítógépes rendszer ukrán oldalon történt meghibásodása miatt ötórás várakozásra kell számítaniuk a kamionoknak kilépéskor Záhonynál - közölte a határőrség csütörtökön reggel.


Dátum: 2005-09-29 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:33.821990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Ukrajnába tartó és onnan érkező kamionosoknak csütörtökön is jelentős várakozási idővel kell számolnia - írta Kovács Iván szóvivő közleményében. Kovács Iván az MTI érdeklődésére elmondta: ukrán kollégáiktól azt az ígéretet kapták, hogy hamarosan működőképes lesz a rendszer. A hosszú várakozást az ukrán fél azzal indokolta, hogy megszakadt a központtal a műholdas összeköttetés, ezért manuálisan dolgozzák fel a teherforgalomban résztvevők okmányait, a célállomást telefonon keresztül ellenőrzik - tette hozzá.

A határátkelő kilépő teherforgalmi sávján kedden délelőtt óta fokozatosan nőtt a várakozási idő a számítógépes rendszer hibája miatt. Szerdán a délutáni óráktól fokozatosan csökkent a várakozás és a késő esti órákban a gyenge kamionforgalom miatt három órára csökkent az átlépési idő, azonban csütörtök hajnalra ismét megnőtt a sor.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek