Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új határátkelők Ausztria felé

Várhatóan még az idén nyolc új határátlépési pont nyílik meg a magyar-osztrák határ Vas megyei szakaszán - tájékoztatta az MTI-t a határőrség.


Dátum: 2005-09-29 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:35.628647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kemenes Péter, a Szombathelyi Határőr Igazgatóság szóvivője elmondta: folyamatos egyeztetés zajlik a két ország hatóságai között a határátlépési pontok létesítéséről. Elsősorban a természetjáró, a kerékpáros vagy a lovas turizmus elősegítése céljából, illetve kulturális, sport, vallási vagy egyéb társadalmi rendezvényeken való részvétel megkönnyítése érdekében nyitják meg a határt - fűzte hozzá. Ismertetése szerint határátlépési pontokat terveznek Narda-Schandorf, Felsőcsatár-Burg, Vaskeresztes-Eisenberg, Pornóapáti-Dutsch Schützen, Pinkamindszent-Moschendorf, Gasztony-Deutsch Bieling, Rönök-Inzenhof, valamint Szentgotthárd-Mogersdorf között.

A határátlépési pontokat a készülő megállapodás értelmében az Európai Unió állampolgárai, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás szerződő államainak polgárai, a Svájci Államszövetség állampolgárai, valamint azok a diákok vehetik igénybe, akik harmadik országok állampolgárai és jogszerűen tartózkodnak az Európai Unió valamely tagállamának területén - mondta Kemenes Péter.

Szólt arról is, hogy előkészületek vannak újabb határátlépési pontok kialakítására az "Írottkő-Geschriebenstein" Natúrparkról szóló kétoldalú szerződés módosítását követően, valamint az Őrség-Goricko-Raab Nemzeti Parkról szóló háromoldalú szerződés hatályba lépését követően.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek