Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU előtt a kolozsvári Tudományegyetem ügye

A romániai magyar felsőoktatás helyzetét, problémáit és hiányosságait ismertette a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem két oktatója az Európai Parlament (EP) egyik munkacsoportjának ülésén, amelyen Gál Kingának, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség EP-képviselőjének meghívására vettek részt.


Dátum: 2005-09-29 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:38.296304, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hantz Péter és Kovács Lehel István, a Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa az Európai Parlament hagyományos nemzeti kisebbségekkel, az alkotmányos régiókkal és a regionális nyelvekkel foglalkozó pártközi munkacsoportjának strasbourgi ülésén szólalt fel. A Fidesz-MPSZ EP-delegációjának közleménye szerint a kolozsvári egyetemi oktatók a romániai állami magyar egyetem visszaállítását és a magyar állam által fenntartott erdélyi magánegyetemek román állami finanszírozását jelölték meg az erdélyi magyar kisebbség legsürgetőbb kéréseként. A több mint 14 éve napirenden tartott kérdés különösen fontos az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén, hiszen az egyben a kisebbség oktatási gondjainak megoldását is jelenthetné.

Ezzel szemben Hantz Péter előadásából kitűnt, hogy a romániai közoktatásnak a magyar kisebbséggel szembeni diszkriminatív intézkedései mindmáig fennmaradtak. Az előadók kifejtették: a jogsértő állapot a román politikai vezetés kisebbségellenes beállítottságának eredményeképpen állandósulhatott. Az előadást követően az adjunktusok ünnepélyesen átnyújtották Gál Kinga parlamenti képviselőnek a Báthory István díjat, köszönetképpen az erdélyi magyar oktatás ügyéért végzett munkájáért - áll a közleményben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek