Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Hírlap: Riasztó a hiány: 6,1 százalék

Nem lesz választási költségvetés a 2006-os - fogadta meg a kormányfő és a pénzügyminiszter. Az ellenzék ezt vitatta. Ami tény: a jövő évi hiánycél a konvergenciaprogramban megfogalmazott 2,9 helyett a GDP 4,7 százaléka lesz. Forintra átszámítva ez 1580 milliárdot jelent az idei 1088 milliárd forint után - írja a Magyar Hírlap.


Dátum: 2005-09-29 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:45.336567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jelentősen nő 2006-ban az államháztartás hiánya, az idei 1088 milliárd forinttal szemben 1580 milliárddal adósodik el az állam - jelentette be a kormány ülése után Veres János. Ami a pénzügyminiszter szerint ugyan sok, de ha ezután folyamatosan csökkentik a hiányt, nem elérhetetlen a 2010-es euróbevezetés.

Csökkenő bürokrácia, mérséklődő adók, háromszorosára növekvő uniós támogatások, átalakuló családfinanszírozás - így foglalta össze a jövő évi költségvetés jellemzőit a pénzügyminiszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón. Veres János ezután a kormányfőt idézte: "Nem készült választási költségvetés." Amit a négyszázalékos gazdasági bővülés melletti három-négy százalékos reálbér-növekedési tervvel támasztott alá. Mindez gyakorlatilag stagnáló foglalkoztatottság mellett, ugyanis a kormány jövőre nulla-egy százalék közötti növekedéssel számol ezen a téren. Tíz százalékkal csökkennek a kormányzat működési kiadásai, és húsz százalékkal kurtították meg a minisztériumok által pályázati úton elkölthető pénzeket. Jövőre csak olyan programok indulhatnak, amelyeket az unió is támogat. Ugyanis 2006-ban az idei háromszorosára bővülnek az uniós pályázaton elnyerhető pénzek, ezért a kormány álláspontja szerint nem az állami, hanem a brüsszeli tehenet kell fejni. Így elvileg háromszázmilliárd forinttal csökkenhetnek a kiadások, ami ellentételezi a jövő évi adócsökkentések hatását.

Csökkenve növekednek

Ugyanakkor a költségvetési hiány csökken is, meg nem is: az idén a korábban prognosztizált 1022 milliárddal szemben 1088 milliárd forint lesz a pénzforgalmi deficit, vagyis a kiadások ennyivel haladják meg a bevételeket. Az újabb növekedés amiatt van, hogy mintegy ötvenmilliárd forinttal kevesebb általános forgalmi adó (áfa) kerül a kincstárba, amit Veres a tervezettnél alacsonyabb inflációval és némi kiadástöbblettel magyarázott. (Lásd még: benzináfa-csökkentés, ami önmagában tizenkétmilliárdot jelent.) Jövőre a pénzforgalmi hiány a korábban tervezett 998 milliárd forinttal szemben 1580 milliárdos lesz, amit két érdekes tétellel magyarázott Veres János.

Nem csalunk - fordítható le a pénzügyminiszter következő állítása.

Vagyis a kormány nem vet be egyszeri könyvelési trükköket, ami miatt 415 milliárddal lesz magasabb a deficit, a Nemzeti Autópálya Rt. adósságainak átvállalása pedig 169 milliárddal növeli a hiányt. A jövőre nézve engedékenyebb az Eurostat - mondta Veres János -, mert a valódi PPP-t, a ténylegesen magánpénzből épülő autópálya-költségeket nem kell állami kiadásként elszámolni.

Euró: dodonai álláspont

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden úgy nyilatkozott, hogy a 2010-es euróbevezetés elvileg még elérhető ugyan, de meglehet, az év végéig fölül kell vizsgálni ezt a kérdést. Veres János kérdésünkre tegnap így válaszolt: "A visegrádi országok közül egyedül kimaradni az eurózónából hosszabb távon kockázatos lépés lenne." Ugyanakkor Veres szerint, ha 2007-ben hasonló mértékben csökken az államháztartási hiány, mint azt 2006-ra tervezik, akkor 2008-ra a GDP három százaléka alá csökkenthető a deficit, ami feltétele lenne a 2010-es euróbevezetésnek. Járai Zsigmond megvalósíthatatlannak tartja a 2010-es bevezetést. Kedden Orbán Viktor 2013-2016-os időszakot valószínűsített. A londoni elemzők is pesszimisták, ezt tükrözte tegnap a forint "árfolyamzuhanása" - az euró árfolyama 249,75 forintig emelkedett a délelőtti 247-ről.

Papp Zsolt, Magyar Hírlap

Kapcsolódó elemek