Még nagyobb lendülettel a lejtőn?!
Gyorsítunk Budapesten mottóval az MSZP új fővárosi politikát hirdet - jelentette be a nagyobbik kormányzópárt Budapest-ügyi megbízottja csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Fidesz leszögezi: Budapestnek nem gyorsításra, hanem irányváltásra van szüksége.
Dátum: 2005-09-29 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:47.109345, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Új Budapest-politikát hirdetünk a városban", nem fogunk gyökeresen mást csinálni, mint eddig, nem dobjuk ki a régi programjainkat, egyszerűen azt mondjuk, hogy Budapesten gyorsítunk - mondta Molnár Gyula.
Wintermantel Zsolt fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek leszögezte: Budapestnek nem gyorsításra, hanem irányváltásra van szüksége, mivel az "MSZP-SZDSZ koalíció miatt rossz irányba, a szakadék felé halad a főváros". Kiemelte: hiteltelennek tűnik Molnár Gyulának az a javaslata, hogy a költségvetés előtt kössön megállapodást a főváros és a kormány. Véleménye szerint "nem az MSZP-SZDSZ irányítású fővárosnak kell megállapodást kötnie az MSZP-SZDSZ irányítású kormánnyal, hanem valóban Budapestnek kell az országgal megállapodást kötnie".
15 éves gőg, arrogancia
A Fidesz folyamatosan kezdeményezte a fővárosi közgyűlésben és a parlamentben is, hogy egy Budapest fejlesztés induljon meg, de ezeket érdemi vita nélkül söpörték le az asztalról - tette hozzá. Hangsúlyozta: a szocialisták azon célkitűzését, miszerint Budapest legyen 2010-ben Európa kulturális fővárosa, a Fidesz messzemenőkig támogatja. Azonban ezen a pályázaton Budapest esélyeit jelentősen rontja a fővárosi városvezetés "15 éves gőgje, arroganciája" - jegyezte meg, hozzátéve: "az a konfrontatív politika, az a hatalmi gőg, ami jellemzi Demszky Gábor tevékenységét, jelentősen rontja Budapest esélyeit".
MTI - fideszfrakcio.hu