Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Éllovasból sereghajtó: káosz a kormány gazdaságpolitikájában, búcsú az eurótól

Magyarország egyre távolabb kerül az euró bevezetésétől, már az utolsó a tavaly csatlakozott tíz ország között - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz országos választmányának csütörtöki ülésén Budapesten. A párt alelnöke azt mondta: a szlovák korona biztosan, a román lej valószínűleg előbb vált át a közös pénzre.


Dátum: 2005-09-29 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:48.051134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A legoptimálisabb becslések szerint is 2011 az az időpont, amikor Magyarország csatlakozhat az euró-övezethez" - mondta az Orbán-kormány pénzügyminisztere.

Varga Mihály emlékeztetett, "az elmúlt napokban azt tapasztalhattuk, hogy a magyar gazdaságról rossz és egyre rosszabb információk látnak napvilágot. Megtapasztalhattuk azt, hogy Magyarországot egyre inkább a sereghajtók közé sorolják az EU-ba újonnan csatlakozott országok között".

A 2006-os költségvetés a be nem váltott ígéretek költségvetése lehet. "A vörös szín sajnos a veszély színe" - utalt Varga Mihály az MSZP plakátjaira, amelyeken a vörös szín a bátorság színeként jelenik meg. "Annak a színe, hogyan lehet adósságból adóemelést csinálni", hiszen a magas adósság finanszírozása egyre magasabb adókat követel - mondta.

Varga Mihály szerint egyre távolabb az idő, amikor a magyar emberek is úgy élhetnek mint a fejlett országok lakói. Hozzátette: Magyarország elérte, hogy amit a kormány állít, amit mond, annak nemzetközi téren kevés hitelt adnak.

A politikus azt mondta: 33 adóemelést és hat új adót vezetett be a kormány, a versenyképesség romlott, a munkanélküliség nőtt, míg az, hogy a kormány 400 ezer új álláshelyet teremt, csak ígéret maradt.

A családok helyzetére áttérve elmondta: a ruházkodástól az élelmiszervásárláson, az autófenntartáson keresztül a rezsiköltségekig mára minden tétel növekedett a 2002-es kiadásokhoz viszonyítva.

"Kevéssé vígasztal bennünket az - mondta Varga Mihály -, hogy vannak olyan élethelyzetek, amelyekben az úszómedence is megengedett. (...) Az ülés után ajándékot sorolunk ki azok között, akik meg tudják mondani, melyik medencét ábrázolja" - mondta a politikus, miközben a kivetítőn egy elegáns uszoda fotója jelent meg. Hozzátette: "számunkra az a fontos (...), hogy egy átlagcsalád az elmúlt évek vesztese volt, a terhek jelentősen emelkedtek".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek