Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Igazságosság: húszmilliárd helyett hárommilliárdot ad a kormány az önkormányzatoknak

Nem elegáns, hogy az október elsejétől esedékes 4,5 százalékos, országosan csaknem húszmilliárd forintnyi önkormányzatokat terhelő béremeléshez a központi költségvetés mindössze hárommilliárd forinttal járul hozzá - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke Kaposváron csütörtökön.


Dátum: 2005-09-29 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:48.680120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem nevezhető gavallérnak, és semmiképpen sem illő a másfél évtizedes önkormányzatiság napjához ez a fajta szűkkeblűség, ez a kicsinyesség - jelentette ki a Fidesz alelnöke, utalva arra, hogy október elseje az önkormányzatok napja. Nyilván az ünnepség szép lesz, kiváló szónoklatokat és beszédet hallunk - mondta Pokorni Zoltán, majd hozzátette: a beszéddel nincs is probléma, a tettekkel azonban annál inkább. Rámutatott: ez a kiadás tovább növeli az önkormányzatok terhét, és rontja a működés feltételeit. A volt oktatási miniszter kitért a Fidesz vezette kormányzati ciklusban megalkotott pedagógus életpályamodellre is. Azt mondta: a 2006-os reménybeli kormányváltást követően bevezetik az addigra korszerűsített rendszert.

A Fidesz oktatási műhelye úgy ítéli meg, hogy a korábban, a polgári kormány idején kidolgozott pedagógus életpályamodellt igyekszik tökéletesíteni. Ennek érdekében októberben konzultálnak pedagógusokkal, hogy a három évvel ezelőtt megalkotott, és aztán az új kormány által sajátos módon félretett pedagógus életpályamodellen mit kell korszerűsíteni - közölte Pokorni Zoltán.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek