Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négy év alatt egy évtizedet veszítettünk - a szlovák euró megelőz minket

A 2006-os költségvetés az ideihez hasonlóan a be nem tartott ígéretek költségvetése lehet, s ha így folytatja a kormány, akkor nem csak Szlovákia, de Románia is meg fogja előzni Magyarországot az euró-övezethez való csatlakozásban - jelentette ki Varga Mihály a Fidesz Országos Választmányának csütörtöki ülésén. Letölthető az előadás diavetítése


Dátum: 2005-09-29 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:29:50.016266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szomorú tények

Tény, hogy egyre kevesebben hisznek a magyar számoknak. Azok a trükkök, amelyek három éve jellemzik a kormány költségvetési politikáját, oda vezettek, hogy az Európai Unió monetáris biztosa ma arra oktatja a magyar kormányt, hogy hogyan kell pontosan és szabályosan könyvelni, a Nemzetközi Valutaalap pedig azt állapítja meg a jelentésében, hogy jó lenne, ha a magyar államtól független intézmény vagy bizottság állítana ki valamilyen hiteles képet a magyar államháztartásról. Magyarország tehát elérte az elmúlt években, hogy amit állít a magyar kormányzat, annak a nemzetközi porondon nagyon kevés hitelt adnak. Míg máshol azt mondják, hogy "Ki tudja, mit hoz a jövő?", nálunk azt mondják, hogy "Ki tudja, mit hoz a múlt?", mert újabb és újabb, 2003-as és 2004-es adóssággeneráló államháztartási tételek derülnek ki.

Mindennek következtében a kormány egyre több pénzt von el a gazdaságtól. 33 adóemelés volt az elmúlt három esztendőben, ebből hat új adó (innovációs járulék, ökoadó, energiaadó stb.). Mindez azt jelentette, hogy a magyar vállalkozások versenyképessége nem javult, adóterheik nőttek, egyre nehezebb körülmények között kellett immár az Európai Unión belül állniuk a versenyt.

400.000 új munkahely helyett 400.000 munkanélküli

Varga Mihály elmondta, hogy a többletelvonás ráadásul nem új munkahelyek teremtésére fordítódott. A pályakezdő munkanélküliek száma megduplázódott, s mióta Gyurcsány Ferenc vezeti a kormányt, ötvenezerrel nőtt a munkanélküliek száma Magyarországon. Így azt a tényt kell megállapítanunk, hogy a korábbi ígéretekkel szemben nem négyszázezer új munkahely teremtődött az országban, hanem négyszázezer munkanélküli van ma Magyarországon.

Mennyivel kerül többe az élet ma, mint 2002-ben?

A növekvő adóterhek következtében sem a vállalkozók, sem a családok, az emberek helyzete nem javult az elmúlt években. A Fidesz Gazdasági Kabinetje a kormány által nyilvánosságra hozott 2006-os adótervek alapján kiszámította, hogy egy átlagfizetéssel rendelkező, kétgyermekes család 2006-ban 11 ezer forinttal költ többet élelmiszerre és ruházkodásra, mint 2002-ben. Rezsiköltség tekintetében ugyanez a család 12 ezer forinttal fizet többet ma, mint 2002-ben. Mindezek alapján kimondható, hogy a magyar átlagcsalád az elmúlt évek vesztese volt, terhei jelentősen növekedtek.

Ha egy fővárosi családban gondolkodunk, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy csak a BKV-tarifákra havi 6500 forinttal fizetnek többet, mint 2002-ben. Nem jobb a helyzet az autófenntartás költségei esetében sem, míg 2002-ben 120 ezer forint körül voltak azok a díjak amit egy gépkocsi után kellett fizetni, mára ezek a díjak 161 ezer forint körüli összegre emelkedtek.

Végül a családok és a nyugdíjasok esetében különösen súlyos gyógyszerárak növekedéséből fakadó többletteher. A 2002-es 24 ezer forintos átlaghoz képest, 2006-ban több mint 33 ezer forintot kell évente költenie egy átlagos családnak gyógyszerre.

A vállalkozásokat és a családokat sújtó

A többletterhekben a kormányzat felelősségét világosan mutatja a hatósági árak növekedése is. A hatósági árak szabályozása és felügyelete elsősorban a kormányzat kezében van, de ezek 2002 óta minden évben az inflációt jóval meghaladó mértékben nőttek.

Magyarország elvesztette a korábbi években birtokolt vezető szerepét az Unióhoz újonnan csatlakozó országok között, mára 10 hellyel csúszott vissza a versenyképességi rangsorban, így ma már a sereghajtók között tartanak számon minket, miközben Csehország, Szlovákia és Észtország is javítani tudta a pozícióját.

Összefoglalva a Fidesz Gazdasági kabinetje úgy ítéli meg, hogy Magyarország egyre távolabb kerül az euró bevezetésétől, szégyenszemre utolsókká lettünk a tíz újonnan csatlakozott ország között. 2006 pedig, hasonlóan 2005-höz a be nem tartott ígéretek költségvetése lehet, hiszen továbbra sincs ingyenesen megszerezhető jogosítvány, ingyenes tankönyv és étkezés minden gyermek számára az iskolákban és az óvodákban, továbbra sincs hűségjutalom az ápolónőknek.

Kép és szöveg: - sp - Fidesz Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek