Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Slágerkönyv lesz Áder könyve?

Úgy tűnik, az év egyik politikai bestsellere lesz Áder János Visszaszámlálás című könyve. Az első kiadás ötezer kötete ugyanis már két hónap alatt, nyár végére elfogyott, így már a második kiadás példányai kaphatók a boltokban.


Dátum: 2005-09-29 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:30:50.977148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amikor a könyv megjelent, éppen a köztársasági elnökválasztással volt elfoglalva az ország. Nem véletlen, hogy akkoriban még a 168 óra is azt írta: "Áder, aki napok óta csak dedikálja Visszaszámlálás című könyvét (...), reggel a Nap-tévében úgy tippelt: ha a parlamenti pártok betartják, amit ígértek, Sólyom három szavazattal nyer." Aztán valóban: Sólyom László 185 szavazatot, Szili Katalin pedig 182 szavazatot kapott.

Aztán, bár a sajtó feltűnően elhallgatta, híre ment a könyvnek. Nem véletlen, írta Török Gábor politológus a könyvről, hogy "veszélyes munka. Aki unalmasnak, felesleges szócséplésnek tartja a parlamenti vitákat, és inkább sztahanovista, néma törvénygyárra vágyik, még véletlenül se vegye kezébe! Ha megteszi, komolyan fennáll a veszélye annak, hogy megváltozik a véleménye."

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek