Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megjelent a legnagyobb magyar természettudós könyve

Szokatlanul sok érdeklődő gyűlt össze tegnap délután az esztergomi Helischer József Városi Könyvtárban Feichtinger Sándor: Önéletírás című könyvének bemutatója kapcsán. A kötetet Szállási Árpád orvostörténész, szakmai szerkesztő, Gazda István tudománytörténész, kiadó-szerkesztő, Osvai László főorvos és Szomjas György filmrendező, a Feichtinger család leszármazottja méltatta.


Dátum: 2005-09-29 20:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:30:55.788357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szállási Árpád elmondta, hogy az 1817-ben született és 1907-ben elhunyt Feichtinger Sándor, a XIX. század legnagyobb természettudósa volt. Az Szentgyörgymezőn született tudós 90 esztendőn át élt városunkban, és itt is halt meg. Orvosi diplomáját Pesten szerezte, majd Esztergomban városi főorvosként, 1875-től pedig kórházigazgatóként, illetve reáltanodai vezetőként dolgozott. Szállási tanár úrtól, Esztergom élő emlékezetétől azt is megtudhatták a jelenlévők, hogy az Önéletírás szerzője már diákkorától kezdve lelkes botanikus volt. Ennek a ténykedésének egyik legmaradandóbb része az "Esztergom megye és környéke flórája" című, 1899-ben megjelent könyve volt. Az előadás során az is kiderült, hogy Feichtinger Sándor vélhető nagyságát nem minden arra érdemes, ma is fellapozható lexikon tartalmazza, s ennek a különös hiányosság furcsa mivoltának Szállási Árpád hangot is adott. Ugyanakkor azt is megemlítette, hogy az Önéletírás című könyv a maga nemében egyedülálló írásos munka. A XIX. századi Esztergomról készített műben elsőkézből tájékoztatja az akkori olvasókat az orvosképzésről. A könyvet országosan egyedinek vehetjük, hiszen ilyen jellegű kutatásokkal csak az író foglalkozott.

Maga a könyv egy Feichtinger Sándor által írt kézirat alapján állt össze, melyet a család leszármazottjaként jelenlévő Szomjas György filmrendező bocsátott néhány éve a szerkesztők rendelkezésére. A kiadvány méltatását követően a közönség, az ezen a napon kivételesen hétfőn is nyitvatartó könyvtárban, az új könyvet meg is vásárolhatta.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek