Elnapolták a mozgáskorlátozottak pereit
Eljárási hiba miatt elnapolták a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége által a középületek akadálymentesítése érdekében kezdeményezett perek tárgyalását.
Dátum: 2005-09-30 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44236
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:01.497678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hegedűs Lajos, a szövetség elnöke elmondta: nem önmagában a perektől remélnek megoldást. Tárgyalnak a kormánnyal, hogy a mindenkori költségvetésben legyen kötelezően biztosított forrás az akadálymentesítésre, amelyre az épületfenntartók pályázhatnak.
Hozzátette: az idei költségvetésben is volt ugyan egy keretösszeg, de annak több mint a felét a kötelező maradványképzés miatt nem lehet felhasználni.
radio.hu - fideszfrakcio.hu