Gyurcsány nem áraszthatja el kínaiakkal az országot és Európát
Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő szeptember elejei pekingi látogatásán azt sürgette, hogy a Kínai Népköztársaság állampolgárai vízummentesen utazhassanak Magyarországra és az Európai Unióba. Gyurcsány Ferenc azonban nem sürgethette volna Pekingben a kínai állampolgárok vízummentességét, ugyanis az unió egyik szabályzata meghatározza azokat az országokat, amelyek polgárai az unió területére csak vízummal léphetnek vagy vízummentességet élveznek - tudta meg a Magyar Nemzet.
Dátum: 2005-09-30 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:03.380187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint a lap szeptember 19-i számában megírta, az unió szabályaitól eltérő miniszterelnöki kijelentésről szóban és írásban több alkalommal megkérdezték Franco Frattini európai bizottsági alelnök, az unió igazságügyért, szabadságjogokért és biztonsági kérdésekért felelős biztosa irodájának munkatársait. A lapunk most ugyanezt a kérdést az Európai Bizottság nemzetközi sajtókonferenciáján nyilvánosan is feltette azzal, hogy választ még mindig nem kapott az eredeti kérdésre. Friso Roscam Abbing, Frattini biztos szóvivője elmondta, hogy a magyar miniszterelnök nem sértett semmilyen szabályt, ugyanis Magyarország még nem tagja a schengeni rendszernek, és így - hasonlóan a többi új tagállamhoz - saját maga dönti el, hogy a kínai állampolgárokat mentesíti-e vízumkötelezettségük alól. Ez azonban, hangsúlyozta a szóvivő, nem jelenti azt, hogy a kínai állampolgároknak ne kellene vízum a schengeni rendszerbe tartozó régi tagállamok területére való belépésükhöz.
A sajtókonferenciát követő néhány órával Abbing szóvivő telefonon felhívta a Magyar Nemzet tudósítóját és elmondta: szakértői tévedtek, és így helytelen választ adott a sajtókonferencián. Mint kiderült, a valós helyzet az elmondottak ellenkezője. Azaz Gyurcsány Ferenc nem sürgethette volna Pekingben a kínai állampolgárok vízummentességét, ugyanis az Európai Unió 539/2001-es szabályzata pontosan meghatározza azokat az országokat, amelyek polgárai az unió területére csak vízummal léphetnek vagy vízummentességet élveznek. Magyarországot tehát köti ez a szabály, szögezte le a lapnak Frattini bizottsági alelnök szóvivője. "Az új tagországoknak is kötelességük, hogy a kínai állampolgároktól vízumot követeljenek." - tette hozzá, majd közölte: "amit az önök miniszterelnöke mondott, az politikai óhaj vagy politikai kijelentés volt, de jogilag nem valósítható meg anélkül, hogy az Európai Tanács megváltoztatná azt a jegyzéket, amely a vízummentességet élvező harmadik országokat felsorolja." A szóvivő szerint tehát "Magyarországnak is vízumot kell követelnie e kínai állampolgároktól".
Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu