Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félrebeszélt az agrárkormányzat

Magda Sándor sajtótájékoztatója nem oszlatta el a kétségeket a falugazdász-hálózat körül, nem nyugtatta meg a gazdálkodókat és az érintett szakembereket. A gazda-megállapodás értelmében meg kell erősíteni a falugazdász hálózatot, amihez persze több pénzre van szükség. A szándék világos és üdvözlendő, csakhogy nem tudjuk, mire lesz elegendő a megemelt összeg, mértékét ugyanis nem határozták meg.


Dátum: 2005-09-30 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:04.578296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Három éven keresztül mást sem lehetett hallani a kormánytól, mint hogy az Európai Unió kötelezte Magyarországot egy önálló ellenőrzési hivatal létrehozására. Mára kiderült, hogy az FVM Hivatalok és a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) összevonása nem lehetetlen, legalábbis Magda Sándor mai bejelentése szerint. Vagyis nem voltak igazak, szakmailag megalapozottak a szocialisták állításai. Ezek után felmerül a kérdés, hogy az MVH létrehozása és átszervezése mennyibe került - fölöslegesen - az adófizetőknek.

Benedek Fülöp államtitkár tájékoztatást adott az aratás helyzetéről. Megerősítette, hogy a kukorica termésátlaga magasabb lesz a vártnál. Reméljük, hogy a tárolás, az előzetes bejelentések szerint zökkenőmentes lesz, és minden termény időben betárolásra kerülhet, és a gazdák is megfelelő bevételhez jutnak. Mindenesetre az jelzésértékű, hogy az államtitkár már korántsem olyan optimista hangvételű nyilatkozatokat tesz a tárolási lehetőségeket illetően, mint akárcsak egy-két hónappal ezelőtt.

Lengyel Zoltán

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

országgyűlési képviselő

2005.szeptember 30.

Kapcsolódó elemek