Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ellopták a mentés aranyóráját

Gógl Árpád volt egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészségügyi kiadásokat érintő nyolcmilliárdos zárolás súlyos helyzetbe hozza a most száz éves magyar mentőszolgálatot is. Ilyen körülmények között cinikus, hogy a kormány biztonságról beszél - jelentette ki a képviselő.


Dátum: 2005-09-30 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44252
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:06.431919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "mentés aranyórája" azt jelenti, ha valaki egy órán belül infarktussal kórházba kerül, akkor megmentik a szívizmát, ha egy órán belül agyvérzéssel kerül kórházba, akkor olyan mértékig rendezhető az állapota, hogy nem marad vissza rokkantság vagy bénulás. Trombózis esetén egy órán belül a trombózis feloldható és ennyi időn belül egy elvesztett végtagot is vissza lehet operálni - mondta el a volt egészségügyi miniszter.

Gógl Árpád kijelentette: a mentés aranyórája ma korántsem működik jól, sőt nemcsak nem működik, hanem el is lopták. Erre a számvevőszék jelentése is rámutatott. A jelentés szerint a mentőszolgálat költségvetése 2003-tól kezdve folyamatosan csökkent. Gógl Árpád elmondta: a legszomorúbb, hogy egyre kevesebb pénz jut a koraszülött-mentésre is, hisz míg 2003-ban erre a célra 420 millió forint állt rendelkezésre, addig 2005-ben csak 300 millió. A hírek szerint az újszülött-mentés Miskolcon és Debrecenben már ellehetetlenült, Győrben pedig megszűnőben van. A számvevők megállapították, hogy a mentésre fordított összeg évről évre kevesebb lett reálértékben számolva, míg az ágazat költségei három év alatt 50 százalékkal nőttek, hiszen egyre drágább lett az alkalmazott technika és az üzemanyag - hívta fel a figyelmet a képviselő.

Gógl Árpád elmondta, a kormány eleinte jól indult az ágazat gondjainak orvoslásában, hiszen többé-kevésbé rendezte a bérproblémákat, de a bérek stabilizálása már nem történt meg, aminek következtében a miniszternek távoznia kellett. Az újonnan érkezett miniszter munkája addig tartott, amíg az első reálbércsökkenést regisztrálhattuk az egészségügyben és kifizetetlenek maradtak a túlórák. Az idén pedig azzal szembesülhettünk, hogy az amúgy is megnyirbált egészségügyi költségvetés a kiadások nyolcmilliárdos zárolása miatt tovább csökkent. A mentés területéről 599 millió forintot vonnak el, ahelyett, hogy a megnövekedett költségek miatt több pénzt adnának az ágazatnak - mondta Gógl Árpád. Ilyen körülmények között cinikus, hogy a kormány biztonságról beszél - tette hozzá.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek