Társkereső hirdetéssel fogták el a Csillagból szökött foglyot
Internetes társkereső hirdetés segítségével fogtak el egy szökésben lévő foglyot a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai Budapesten - közölte az MTI-vel az iroda célkörözési alosztályának vezetője pénteken.
Dátum: 2005-09-30 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=44254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:31:07.084005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szegedi Csillag börtön a múlt héten értesítette az NNI-t, hogy egy csalás, rablás és más bűncselekmények miatt elitélt férfi nem tért vissza még májusban kapott néhány napos eltávozásáról - mondta el Hoffmann János alezredes. A nyomozók olyan információt kaptak, hogy az illető előszeretettel használja az internetet társkeresésre, s az egyik portálon rátaláltak fényképére, hamis névvel. Nyitottak egy e-mail címet "Kati" néven, s intenzív levelezés kezdődött. Néhány napon belül "internetes szerelem szövődött" a szökésben lévő férfi és a célkörözési alosztály egyik, egyébként szintén férfi munkatársa között.
Csütörtökre randevút beszéltek meg egy budapesti cukrászdában, ahol belépése után kommandósok fogták el a szökésben lévő rabot. A körözött férfi, aki még gyűrűt is vitt a randevúra, először hamis nevet mondott a rendőröknek, de eléje állt a levelezést folytató, "meglehetősen testes" nyomozó, s így szólt hozzá: "Kati vagyok, önt már nagyon várják a Csillag börtönben!" - idézte fel az eseményeket Hoffmann János.
MTI - fideszfrakcio.hu